Kivirágzik a fa a keze között

Petneháza - Szabó Gyula számtalan gyerek figyelmét fordította a fafaragás felé.

A petneházi Szabó Gyula fafaragó a mesterség alapfogásait már a hetvenes évek vége felé eltanulta egyik kedves tanárától Kisvárdán, az ottani Bessenyei György Gimnáziumban, ahol akkoriban faipari politechnikát is tanítottak.

– Nem véletlen, hogy erdészeti egyetemre szerettem volna menni, de a családom nem tudta volna bevállalni ennek a költségeit, így aztán a közelebb lévő Bessenyei György Tanárképző Főiskolára iratkoztam be. Petneházán azért az is nagy dolog volt, ha valaki főiskolát végezhetett – mesélte a kezdetekről, elárulva azt is, hogy a faragás iránti vonzalma sem hanyatlott alább soha. Nyíregyházán buzgón látogatta a helyi népművészeti stúdiót, ahol Rádi Lászlótól igyekezett megtanulni mindent, ami egy rendes fafaragónak kell.

Tizenöt tanulója van

Persze fiatalon foglalkoztatta más is, kipróbálta magát a festészetben, grafikában, készített linómetszeteket, agyagozott és bőrözött, mint ahogyan a két utóbbival ma is foglalatoskodik. Kedvenc munkái között számtalan szépen megmunkált trófeatartót találni. A most 57 esztendős népművész persze egy idő múlva ráébredt, hogy a tudását érdemes volna tovább­örökíteni, illetve elsősorban a gyerekeknek szeretett volna kedvet csinálni a fafaragáshoz. Erre igazán akkor nyílt lehetősége, amikor a petneházi általános iskola alapfokú művészetoktatási intézmény is lett 2000-ben.

– A gyerekek számtalan művészeti ág közül választhatnak, s bizony van olyan délután, amikor egyetlen szabad termet sem találni, annyiféle foglalkoztató teszi a dolgát az iskolában. Én jelenleg 15 tanulóval foglalkozom, s azt gondolom, hogy már azzal sokat elértem, ha a gyerekek ez idő alatt nem a telefonjaikat nyomkodják.

Számháború, Hungaroland

Szabó Gyula 2003 óta Vadasi László 54 hektáros Szigeti ­Tanyájának és erdei iskolájának is meghatározó vezéralakja, hiszen gazdag programot kínáló nyári és év közbeni táboraik messzire híresek. A tanya tulajdonosa pályázati forrásból az eltelt évek alatt valóságos gyermekparadicsommá fejlesztette a helyet.

– Lehet itt lovagolni, csónakázni, íjászkodni, van itt mintakert, vízi tanösvény, a gyerekeket faházakban, sőt jurtákban helyezzük el, s egy – külön erre a célra kialakított – közel öthektáros terepen még számháborúzhatnak is. És akkor a méretarányos Hungarolandet még nem is említhettük: ez a szabadtéri, kéthektáros térkép a történelmi Magyarországot formázza, s egy kilátóról lehet gyönyörködni benne.

A „kitették a szűrét” szólás eredete

– Szent György napján, az április 24-ei tavaszi napforduló idején a legények galambdúcba rejtett pásztorrózsával jelezték a kiválasztott kedvesnek a vonzalmukat. Ha erre nem könnyfakasztó hagyma volt a válasz, hanem monogramos keszkenő, akkor a legény cifraszűrbe öltözve tiszteletét tehette a lányos háznál, „véletlenül” ott felejtve a szűrt. Ha kitették a szűrét a házból, nem kívánatos személy volt a szülők szemében. Ám ha nem tették ki, járhatott udvarolni, s szeptember 29-én, az őszi behajtás, vagyis Szent Mihály napján megegyezhettek az esküvő időpontjában is. Már csak annyi kellett, hogy Márton-nap után legyen elég liba és más lábasjószág az ólban, kiforrjon a bor a pincében, utána jöhetett a világraszóló lakodalom – mesélte el Szabó Gyula a pásztorrózsa történetét.

KM-MJ