Millióknak mutatták be a magyar kultúra kincsestárát

Nyíregyháza - Huszonhat éve szolgálja a nagyérdeműt s fáradozik a dalszínházért. A Kelet arcképcsarnoka: Bódis Gábor, a Mandala Dalszínház alapító tagja, ügyvezető igazgatója.

Találkozásunkra Bódis Gáborral az adott alkalmat, hogy a minap ért véget a 26. Mandala Nyár a Sóstói Múzeumfaluban, az előadássorozaton megjelent a hazai színészvilág színe-java. Beszélgetőpartnerem egyik alapító tagja volt a nyíregyházi Mandala Dalszínháznak, így érthető módon aligha van nála hivatottabb arra, hogy megvonjuk a két hónapos nyári program mérlegét.

Elöljáróban arról faggattam, miért nem lett végzett színész, holott az élete összeforrt a Mandala társulatéval. – Amikor szülővárosomban az 1-es gyakorlóiskolába, közismert nevén a „Csokiba” kerültem, ahol kistanárok tanítottak, elcsábított a színészet pantomimesként. Krúdys diákként a szüleim azt tanácsolták, hogy bár támogatják a színpadi ambícióimat, azért szerezzek „egy becsületes szakmát” is.

– A Bessenyei tanárképző magyar-német szakára nyertem felvételt, így lettem tanár és kulturális menedzser. A kistanárok között ott volt Dobos László és Fábián Gergely is, akik a főiskolán pantomimtalálkozókat, előadásokat szerveztek. Éveken át felléptem a Periszkóp Stúdió utánpótlásaként. Sokat köszönhetek Dobos Lacinak, aki nemcsak megálmodója, hanem vezetője is a Mandalának, rendez és díszleteket tervez.

Ideális otthonra találtak

A rendszerváltás idején, 1991-ben az EFOTT megszervezésével teremtették meg a Mandala Dalszínház anyagi alapjait, majd immár egyesületként hivatalosan is bekerültek az ország kulturális vérkeringésébe. A következő év elején már az első bemutató előadásukat tartották az akkori VMK-ban, majd hosszú éveken át a szabadtéri színpadon léptek fel s fogadták a fővárosi és határon túli, jobbnál jobb előadásokat: vígjátékokat, operetteket, musicaleket, (rock)operákat a Mandala Nyár keretében. Később az egészségügyi főiskola Zilahi-terme lett a nyíregyházi játszóhelyük, a nyári előadásoknak pedig a Sóstói Múzeumfalu ad tökéletes otthont. Az elmúlt évtizedekben határon innen és túl is megismertették repertoárjukat a színházszeretőkkel.

– Kezdetben magunk is beszálltunk a kiadások finanszírozásába, később az előadások bevételeiből, az azzal összefüggő állami forrásokból és pályázati támogatásokból gazdálkodtunk. Vannak kulturális közfoglalkoztatottjaink, önkénteseink is, akik a munkánkat segítik. A dalszínház huszonhat éves fennállása alatt közel ötezer előadásunkra váltottak jegyet, s kétmillió néző tapsolt nekünk az Észak-Alföldtől a Felvidékig, a Vajdaságtól a kanadai Torontóig, Lengyelországtól a német városokig.

Bódis Gábor a magánéletéről is szívesen beszélt lapunknak: – Egykeként nőttem fel, édesanyámat sajnos korán elveszítettem. Édesapám nyugdíjas matematika-fizika szakos tanár, közel lakik hozzánk. Nemrég megnősültem, Bódis Vajnárovics Viktória az ifjú feleségem, aki egyben munkatársam is a Mandalánál.

- Angyal Sándor -