Helyi közélet

2018.02.21. 14:41

Szabolcs Kupa: fodrozódó hajzuhatag és csillogó körmök

Nyíregyháza - A határon túlról is érkeznek majd versenyzők.

Nyíregyháza - A határon túlról is érkeznek majd versenyzők.

A jelentkezések lezárultak, a tizenhatodik Szabolcs Kupára (amely február 25-én, 9 órakor kezdődik a Váci Mihály Kulturális Központban) összesen 170 nevezés érkezett – fogalmazott az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Nagyné Varga Katalin, a rendezvény felett évek óta bábáskodó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, aki kihangsúlyozta: a kupára a belépés minden érdeklődő számára ingyenes.

A részletekről a kamarán belül működő mester szakmai tagozat elnökei beszéltek. – Örömteli, hogy a kozmetikusoknál, azon belül is a tanulóknál 23-an jelentkeztek – mondta Dávidáné Krómer Beáta, aki szerint az idei Szabolcs Kupa slágere a „párizsi lány” és a „szivárvány” fantáziasmink elnevezésű versenykiírás lehet majd a legnépszerűbb. – Műkörömépítő- és díszítő vonalon a japánkert kategória lehet a legnagyobb durranás, itt szlovákiai versenyzőkre is számítunk – fogalmazott Tóth Csilla. Szerinte érdemes lesz megtekinteni a zseléből és porcelánból készült műköröm-remekeket.

Lukovics György mesterfodrász hozzátette: a „borbély” és a Marcell vízhullám” kategóriában várhatóan csodás és divatos hajköltemények születnek majd. – Külön felhívnám a figyelmet Rabócsi Renáta helyi divattervező ruhakollekciójának a bemutatójára, ami délután négy óra körül kezdődik a tervek szerint – mondta Lukovics György.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában