Helyi közélet

2018.05.08. 16:44

Tálcán kínált lehetőségek

Nyíregyháza - Megalakult a kamarán belül működő pincér mester szakmai tagozat.

Nyíregyháza - Megalakult a kamarán belül működő pincér mester szakmai tagozat.

– Kamaránk elnöksége alapszabályában rögzítette mester szakmai tagozatok működtetését, ezáltal széles szakmai fórum jöhetett létre az adott szakmacsoport mesterei, gyakorlati oktatói és cégei számára, mely által továbbképzésekre, szakmai napok szervezésére, a gyakorlati képzés javítására lesz lehetőség. Kiemelt szerepe lesz az újonnan alakult tagozatnak, hogy összefogja a szakma mestereit és új tagok bevonásával népszerűsítsék a pincér szakmát. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a szervezésben, koordinációban, a tervezett munkák kidolgozásában vállal szerepet, egyfajta bázist nyújtva a pincér mester szakmai tagozatnak – tájékoztatta lapunkat Sütő Péter, a megyei kereskedelmi és iparkamara kommunikációs vezetője.

Elnököt is választottak

Hozzátette: a tagozat alakuló ülésén a megjelentek megismerték és elfogadták a tagozat alapszabályát és működési szabályzatát, emellett megválasztották a tagozat elnökét dr. Kovács Mihályné személyében.

– Az ülésen szóba kerültek a közeljövő programjai, úgymint szakmai továbbképzések, üzemlátogatások és kiállítás-szervezés – sorolta Sütő Péter.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában