A nagyvilágot fogadjuk be egy cserediákkal

Nyíregyháza - Csöppet sem szabad félni, ha a nagyvilág szólítja a gyereket – ­figyelmeztetett a nyíregyházi anya.

Az elmúlt hetekben több külföldet megjárt középiskolás kalandjait meséltük el, bemutatva, milyen lehetőségek és élmények várnak egy cserediákra távol a hazájától, otthonától. Mindeközben – elérkezve a nyár végéhez, és hála a diákcserét szervező, közel három évtizede működő AFS szervezetnek – a Magyarországra kíváncsi tanulók, 21 ország 113 fiatalja is megérkezett hozzánk. Nagy többségüket már augusztus 26-a után fogadó családok várták az ország minden nagyvárosában, így Nyíregyházán is.

Ez a thai fiú még nem is ismert, de máris vigasztalni próbált." Karácsony Kati

Persze – igaz, ami igaz – a szabolcsi megyeszékhelyre még soha nem érkeztek ennyire kevesen, az elkövetkező 10 hónapban mindössze 3 török fiatal ismerkedik majd a helyi szokásokkal és az élettel. Hogy miért csupán ennyi?

A válasz kézenfekvő: minden évben annyian jönnek, amennyit fogadunk. Általában mindig van 7-10 olyan család, akik hajlandóak áldozatot hozni, és kitárják az érkezők előtt az otthonuk kapuját, ám ezúttal máshogy alakult. Ráadásul az egyiknek a fogadó családja az utolsó pillanatban visszalépett. Ugyan került, aki ideiglenesen befogadta a török fiút, de mivel a szülők későig dolgoznak, miközben egyik gyerekük Chilében, a másik pedig Budapesten, a vendéggel napközben nem tud foglalkozni senki, s még az idei tanévre sem sikerült beíratni sehová.

Nem könnyű elengedni

Várják tehát a segíteni készek jelentkezését, hiszen idegen diákot fogadni rendkívüli élmény, életre szóló tapasztalat, amiről senki se tud meggyőzőbben mesélni Karácsony Katinál, az egyik török kislány fogadó anyukájánál.

– A mi sztorink 2015-ben kezdődött, amikor a lányomnak is „szűk lett” Nyíregyháza és Magyarország. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, féltem elengedni, de kénytelen voltam utánanézni több szervezetnek is. Láttuk, hogy az AFS-nél sok az önkéntes, és mivel minden országban központjuk van, hozzájuk bármikor lehetett segítségért fordulni.

Csodálatos emberek érkeznek

– Szóval a lányom utazott Izlandra, rá két napra pedig betoppant hozzánk egy thai cserediák. De már a lányom elutazását követően szembesülhettem vele, mennyire csodálatos emberek érkeznek. Éppen álmatlanul járkáltam a szobámban, amikor látom, hogy a messengeremen világít a zöld gomb, a monitoromon pedig egy kérdés angolul: „Miért nem alszol?” A várt thai fiú volt, aki még nem is ismert, de amikor megtudta, hogy Katica miatt aggódom, azonnal vigasztalni kezdett. Az utolsó mondata így hangzott: „Majd meglátod, vidámmá teszem a napjaidat, ha megérkezem.”

A történethez hozzátartozik, hogy Kati kisebbik gyerekei sem tudták, mivel jár egy cserediák fogadása. A fia az egésztől mereven elzárkózott, mert szerinte merő hülyeség ez a diákcsere. A végén annyira megkedvelték egymást a thai sráccal, hogy a most 16 éves gyerek hamarosan utazik Hongkongba.

Más emberként térnek vissza

– Sokan azért idegenkednek a külföldiek fogadásától, mert nem beszélnek nyelveket. Holott a legtöbb diák azért jön ide, hogy magyarul tanuljon. Igaz, a „mi” thai fogadottunk ettől kicsit kényelmesebb volt, de kommunikálni végül is sokféleképpen lehet, és végső esetben az internetes fordítók is megteszik.

– Az én akkor 12 esztendős lányom is jó családhoz került Izlandon, három hónap alatt megtanulta a nyelvet, s angolból is profivá vált. Amikor hazajött, a reggeli ébresztésnél először izlandiul szólt hozzám, hirtelen azt se tudva, hol van. És az én egykor visszahúzódó lányom ma már bármennyi ember elé ki mer állni, előadásokat tart, és teljesen megváltozott. Pedig nagyon nehezen engedtem el. Minden gyereket nehéz elengedni, de bármennyire is kemények az első hetek, megéri – üzente Karácsony Kati zárásképpen mindazoknak a szülőknek, akik még hezitálnak, s azoknak is, akik szeptember végén kétnapos kiválasztó táborba küldik a gyerekeiket Budapestre.

- Matyasovszki József -

Ki se kell tenni a lábunkat

– Én ma már folyamatosan chat-elek, és hol indiai, hol hongkongi fiatal van a vonal másik végén – sorolta Kati.

Elmondta, mennyi öröm érkezett a házba, ha cserediákot fogadhatott. Időnként hat diák nevetgélt a szobában, s így is nyomta el őket a buzgóság hajnaltájt a nagy franciaágyon, pedig fekhelyből lett volna több is.

– Olyan finom thai ételeket még életemben nem ettem, amilyeneket ezek a gyerekek – három lány és a fiú – csináltak nekünk. Kilenc fogásos menüt varázsoltak az asztalra az édességekkel együtt. Nincs is attól kényelmesebb, amikor a saját otthonodba toppannak be észrevétlenül az idegen kultúrák, úgy, hogy ki se kell tenned a lábad.

– A befogadott cserediákjaim mesélték el, hogy Indiában egy diák szó nélkül, hátratett kézzel, lesütött szemmel áll a tanára előtt. Ott nincs visszadumálás, és még a testi fenyítés se ritka. Thaiföldön pedig egy gyerek a saját születésnapján a zsebpénzéből vendégeli meg a szüleit. Hálából, amiért megszülték, felnevelték, és gondoskodnak róla.