Szövőszék, rokka, pitykegomb

Újfehértó - Zsinórmérték, fehércseléd – a titok a divatban rejlik.

Hej, élet, élet, súlyos élet, mivel vagyok adós néked? Minden adósságom lerovom, csak az édes rózsám nem adom. – Ez a dal idézte meg a fonók hangulatát az újfehértói Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjteményben, ahol kerekes rokka, kétnyüstös paraszti szövőszék, talpas guzsaly és varrógép is állt, de nemez süveget, férfi és női ruhákat és pitykegombokat is láthattak az érdeklődők, egy 1840-ben készült fa ládikából pedig vászonterítő kandikált ki.

Ugrás az időben

A Hogyan készült Pomádé király ruhája című, divatbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitóján Vargáné Szabadka Tünde, a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium igazgatója azt mondta, kezdetben azért hordtak ruhát az emberek, mert rájöttek, hogy valamivel el kell fedniük a testüket, mára viszont a divat művészetté vált. – Azért van szükség az ehhez hasonló tárlatokra, hogy a fiatalok elképzelhessék, hogyan készültek a ruhák évszázadokkal ezelőtt.

Eltűntek és lassan feledésbe merülnek az ezzel összefüggő mesterségek, így a csipkeverőkről, a kékfestőkről vagy a kalaposokról csak a könyvek mesélnek. A kiállítás megmutatja, mit hordtak az elődeink és hogy milyen volt az az időszak, amikor még szövőszéken készültek a ruhadarabok. A divat folyamatosan változik: annak idején aligha gondolta bárki, hogy egyszer eltűnik majd a fűző, vagy hogy a nők hordhatnak miniruhát – mondta az igazgató. A szavait alátámasztotta az a divatbemutató, amelyen a debreceni intézmény diákjai elegáns ruhákban vonultak fel, összehasonlítást kínálva a kiállított, az időben több száz évet visszaugró ruhák és a jelen divatja között. De az is bebizonyosodott, hogy nincs új a nap alatt, a fiatal lányok öltözékén ugyanis láthattunk kézműves technikákat is: zsinórozást, gyöngyrátétet, de a darázsolós technika szép példáit is felfedezhettük a ruhákon.

Szigorú szabályok

A kiállításon megtudtuk: a len, kender termesztése és feldolgozása több évszázados múltra vezethető vissza. A vászoncseléd vagy fehércseléd kifejezések is arra utalnak, hogy a viseletek hosszú időn át vászonból készültek, amelyeket sokáig fehérítettek. A legdurvább kendervászonból zsákok és ponyvák készültek, de a legszegényebbeknél a ruha is. A XIV. században megalakultak a viseleteket készítő céhek. A vásári szabók kész ruhákat kínáltak a vásárokon, a váltómíves szabók készítették az ún. mondvacsinált ruhákat – az alapján, amit a vevő mondott, innen jön a kifejezés.

A szabók a portékák árát limitációban rögzítették, és mivel ezek a listák évszázadokon át megmaradtak, tudjuk, hogy ezekben az időkben milyen anyagokat használtak, milyen öltözékeket viseltek az emberek. A parasztok számára természetesen olcsóbb anyagokból készültek ruhák – olyanokból, amelyeket az úri öltözeteknél csak bélésként használtak. A különböző ruhadarabok viselését szigorú szabályokhoz kötötték, így a különböző társadalmi rétegek számára csak meghatározott formájú és anyagból lehetett varratni vagy varrni – a kézműves céhek legényei például nem viselhettek bő gatyát és bő ujjú inget, mint ahogy színes fonállal hímzett szűrt sem. A méret fogalma csak a XIX. század végén alakult ki: vászon csíkok segítségével vettek méretet a megrendelőktől. A méretet csomókkal jelölték meg a szalagokon, és volt, aki ehhez zsinórt használt – innen ered a zsinórmérték kifejezés. Az is kiderült, hogy a különböző korok divatja ugyanúgy változott, mint napjainkban, a nemesi stílus például pár évtized múlva a polgári vagy a paraszti öltözékben köszönt vissza, csak éppen olcsóbb kivitelben.

SZA