Helyi közélet

2019.01.16. 17:11

Közösségépítés a Bereg szívében

Vásárosnamény - Közösségi szolgáltató teret és bölcsődei sószobát alakítanak ki.

Vásárosnamény - Közösségi szolgáltató teret és bölcsődei sószobát alakítanak ki.

A kitartó munka meghozza gyümölcsét – tartja a mondás. Tudják ezt jól a vásárosnaményiak is, hiszen a Bereg szívében az elmúlt években több milliárd forint értékű beruházások valósultak meg. A várost és szinte teljes agglomerációját érintő fejlesztések 2019-ben is folytatódnak.

Összekovácsolja a közösséget

– Az év végén, november 30-án zárul egy nagyszabású projektünk, melynek keretében épületeket fejlesztünk Vitkán, a Damjanich utca 28/A és Vásárosnaményban, az Alkotmány utca 10. szám alatt – tudatta Filep Sándor. A település polgármestere hozzátette: korszerűsítésről, felújításról, bővítésről van szó, hiszen az előbbi esetben a közösségi szolgáltató tér kialakításán dolgoznak majd, az utóbbiban sószobát alakítanak ki a bölcsődében.

– Szeretnénk, ha a vitkai ingatlan a fejlesztések után megfelelne a kor és a településrészen élők elvárásainak, funkcióját tekintve pedig a család- és gyermekjóléti központ dolgozóinak munkáját támogatná, a szociális érzékenység erősítését szolgálná. Többek között játszó- és sportudvarral egybekötött közösségi házat alakítanak ki. Közvetlen környezetében szilárd burkolatú parkoló található majd, kerékpártárolót, tűzrakóhelyet építenek. A gyerekek és a fiatalok legnagyobb örömére lehet majd az udvaron pingpongozni, lengőtekézni, kosárlabdázni, tollasozni és sakkozni is – sorolta Vásárosnamény első embere.

Védőnői segítség

– Úgy gondolom, a közösségi tér összekovácsolja majd a vitkaiakat, akik bármikor összeülhetnek, beszélgethetnek, együtt játszhatnak, tréningeken vehetnek részt, naprakész információkhoz juthatnak. Egy helyen kérhetnek védőnői és tanácsadói segítséget. A szakemberek jelenlétével a szolgáltató tér hiánypótló, olyan komplex szociális funkciót tölthet majd be, mint a Perényi-tanyán működő művelődési központ. Az közösségi ház elsődleges célcsoportját a gyerekes családok alkotják.

A beruházás második üteme Vásárosnamény központi részét érinti: sószobát alakítanak ki a Beregi Mesevarázs Birodalom Bölcsődében.

- Kiss Barnabás -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában