Helyi közélet

2019.02.16. 14:09

Ezer fokon ég, mégis nyugalmat áraszt

Nyíregyháza - Lackfi János önkéntelenül a témát keresi mindenhol, mindenben – és meg is találja.

Nyíregyháza - Lackfi János önkéntelenül a témát keresi mindenhol, mindenben – és meg is találja.

Lackfi Jánosról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy megfelel a költőkkel, írókkal szemben kialakult sztereotípiáknak. Mert hogyan is képzeljük el a „töltőtoll koptatókat”? Ha nagyjainkra gondolunk, kávéházi asztalok felett görnyedő, cigarettázó, feketéző, borozgató alakok bontakoznak ki előttünk, vagy az otthon magányában önmagukat szaggató, kétségek között vergődő, a szerelemtől olykor szárnyaló, másszor alábukó, múlt századi figurákat álmodunk. Nos, „a Lackfi” nem ilyen, erről nemrégiben a megyei könyvtár közönsége is meggyőződhetett. A Költők egymás közt sorozatban Kürti László egy igazi showmannel beszélgetett, aki humorával, közvetlenségével, őszinteségével levette a lábáról a kortárs irodalom nyíregyházi kedvelőit.

Munkál benne a teremtő erő

– Vannak a fiúk, a lányok és a költők, akik lehetnek szomorúak, boldogok, kegyetlenkedők, simulékonyak… és van a Lackfi-jelenség. S hogy ez mit takar? Itt egy ember, aki még ötven­éves sincs, de van hat gyermeke, unokái, írt negyvenhét könyvet, nem beszélve a hangoskönyveiről, a fordításairól, a drámáiról és még sorolhatnám. Emellett évente százötven fellépést vállal. Hogy fér bele minden az idődbe? – fordult vendégéhez Kürti László.

– Teréz anya nővérei egy napon kétségbeestek, amikor bevittek hozzájuk egy szekérderéknyi új beteget, hiszen már így is rengeteg dolguk volt a szegény gyermekek, az ételosztások körül. Teréz anya csak annyit mondott: most még többet kell imádkozniuk. Arra utalt, hogy biztos háttér nélkül nem megy, én is csak akkor tudok jól működni, dolgozni, ha megvan hozzá az imahátterem, ha a sajátom mellett munkál bennem a teremtő erő is. Hétköznapi példa: hiába az enyém a legerősebb autó, ha nincs benne akkumulátor, akkor fújhatom. Feltöltődés nélkül az ember legfeljebb ámokfutni tud, azt is ideig-óráig, aztán mint a rajzfilm­figurák, csak biciklizik a levegőben – válaszolta a József Attila-díjas költő. Lackfi János hozzátette: másfelől munkaholista, mindenhol mindenben a lehetséges témát keresi önkéntelenül, és általában meg is találja, hiszen a minket körülvevő világ telis-tele van történetekkel. Nagyon sokszor ez alól a család sem kivétel, de természetesen van egy határ, amikor a költő hátrál egy keveset, hogy előtérbe kerülhessen a férj, az apa, a nagyapa.

– Nagycsaládban élni és helytállni arisztokratikus író módjára nem lehet, egyáltalán nem baj, ha az élet gyakorlatias részén is megállja a helyét az ember. Gabriel García Márquez nem titkolta, hogy amikor egy kicsit belefáradt a mondatokba, megszerelte mondjuk a zárakat. Mire elkészült a javítással, a fejében is elrendeződtek a dolgok. Én is szeretek fakanalat faragni, magam csináltam a konyhabútorunkat – árulta el Lackfi János, aki mint mondta: extrém normális családban él, ahol egy kicsit összecsúsztak a generációk, hiszen a legnagyobb unokája három héttel idősebb a legkisebb gyermekénél. Mindkettejük érkezését megverselte közösségi oldalán, ahogy korábban az idősebb, ma már felnőtt gyermekei rezzenései, gondolatai is megihlették. Azt vallja azonban, hogy voltak és vannak olyan helyzetek, amiket nem lehet és nem is szabad megírni, amikor apai ölelésre, tanácsra, bátorításra, netán dorgálásra van szükség.

Állandó kötélhúzás

A szakma és a közeli barátok számára nem volt újdonság, ám a szélesebb közönséget meglepte, amikor néhány évvel ezelőtt kiderült: a Lackfi írói álnévnek indult – ma már a gyermekei és az unokái is ezzel a vezetéknévvel élnek –, Oláh Jánosként anyakönyvezték költő, író, szerkesztő édesapja után. Édesanyja, Mezey Katalin szintén ezt a hivatást választotta. Szüleinek pályatársai gyakran megfordultak náluk, alkotó közegben nőtt fel, ahol nem kellett lábujjhegyen járni, ha bekopogott az ihlet. Neki sem kell bezárkóznia vagy elvonulnia otthonról, ha dolgozni akar, sokszor inspirálja a körülötte lévő nyüzsgés.

Peregtek a sztorik, egyértelmű, hogy Lackfi János ezer fokon ég, mégis egyfajta nyugalmat áraszt.

– Meg kellett tanulnom lassítani, amihez a kezdőlökést közel nyolc éve kaptam meg. Abban az időben építettük a családi házunkat, aminek a befejezéséhez baráti kölcsönt kaptunk. Szerettem volna minél hamarabb rendezni a tartozást, ezért mindent elvállaltam, amit csak tudtam, ráadásul akkor derült ki, hogy édesapám beteg. Túlhajtottam magam fizikailag és lelkileg is, aminek meg is lett a következménye: stroke. Emlékszem, feküdtem a kórházi ágyon és néztem a felhőket. Az járt a fejemben, hogy többször kellett volna ezt tennem. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a vérömleny miben tett kárt, minden benne volt a pakliban. Szerencsére, a stroke enyhe volt és időben elkapták, így maradandó károsodás nélkül megúsztam, de átértékeltem a dolgokat. Próbálok jobban odafigyelni magamra, több időt hagyok a pihenésre, feltöltődésre, de ez egy állandó kötélhúzás magammal.

CsA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában