Egy letűnt világot fedeztek fel Nyíregyházán

Nyíregyháza - Barlangimedve-állkapocs, kardfogúmacska-koponya, gyapjasmamut-őrlőfogak – ez a látvány fogadta a csütörtök délután betérő látogatókat a Jósa András Múzeum egyik termében, ahol izgatott tömeg várta dr. Gasparik Mihály paleontológus, már a címe alapján is érdekfeszítőnek ígérkező Jégkorszaki vadászkalandok az óriások birodalmában előadását. A prezentáció végén az elképedt hallgatóság pedig saját kezébe vehette a történelem eme letűnt darabkáját.

Helytelen megnevezés

– Mint a legtöbb gyereket, első körben engem is a dinoszauruszok varázsoltak el. Aztán később rájöttem, hogy túl sok dinoszaurusszal nem fogok itthon találkozni, de az ősvilág iránti csodálatom továbbra is megmaradt. A diplomamunkám témáját is a masztodonok (kihalt, elefántszerű állatok) adták – tartott egy rövid bevezetőt a szakember, aki nem mellesleg a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tár főmuzeológusa.

– Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a jégkorszak a nagy eljegesedések időszaka volt Földünk történetében. Itt máris szeretnék tisztázni valamit: bolygónk körübelül 4,5 milliárd éves, „történelmét” pedig időkre, például óidő, középidő, újidő, és időszakokra osztjuk, mint a kambrium, a triász, a kréta vagy a negyedidőszak. Az utóbbit további két részre bontjuk, az úgynevezett pleisztocénra (a tényleges jégkorszakra), és a 11,5 ezer évvel ezelőtt elkezdődött holocénra (jelenkor). Mi is a negyedidőszakban élünk, és erre a földtörténeti időszakra végig jellemző az eljegesedés. Ha nem éppen egy interglaciális periódusban lennénk, az emberiség is megtapasztalhatná a glaciális időszak jeges, zord világát. Ebből kifolyólag nem jégkorszakról, hanem jégidőszakról beszélünk, tehát az elnevezés is téves – fektette le a tényeket a paleontológus.

A pleisztocén időszakában a megafauna, azaz a nagyobb testmérettel rendelkező állatok uralták a Földet. Az utolsó, nagyjából 110 ezer évvel ezelőtt kezdődő eljegesedési időszakban nemcsak az állatvilág, de a flóra, azaz a növényvilág is eltért bizonyos mértékben a maitól.

– Abban az időben kiterjedt területet foglalt el a mamut­sztyeppövre keresztelt földrajzi öv, ami mára teljesen eltűnt. Ezeken a területeken rengeteg hosszú szálú fűféle tenyészett, kiapadhatatlan táplálékforrást biztosítva a nagy testű növény­evők – pézsmatulkok, megalo­céroszok, vadlovak, mamutfélék – számára. A prédák hatalmas méretei után, dominóelvszerűen megnövekedett a ragadozók testmérete is. A pleisztocén húsevői nagyjából 1,3-szer voltak nagyobbak a mai vadászoktól.

Az előadáson azt is megtudtuk, hogy a kardfogú tigrisnek semmi köze nincs a tigrisekhez azon kívül, hogy mindketten a macskafélék családjába tartoznak. A paleontológus továbbá kitért a mai napig legelszigeteltebb és legkülönfélébb állatokat felsorakoztató kontinens, Ausztrália múltjára is. A kontinensvándorlás miatt régen elszigetelődött területen nem a méhlepényesek, hanem az erszényesek és a ragadozó madarak jutottak főszerephez a pleisztocénban. Ausztrália csúcsragadozója nem emlős, hanem egy megalánia nevű hüllő volt, ami a mai komodói varánuszokhoz hasonlított. Második legnagyobb ragadozója pedig az úgynevezett erszényes oroszlán volt, ami korábbi mindenevőből vált húsevővé.

Rosszul gondolták

– Magyarországon is számtalan őskori emberi leletet találtak, és nemcsak a csontjaikat fedezték fel, de az életmódjukra, táplálkozási szokásaikra vonatkozó bizonyítékok is előbukkantak a föld mélyéről. Kiderült, hogy az akkori emberek zsákmányállatait főleg a rénszarvasok és fiatal mamutok képezték. Régészek egy jelentős csoportja úgy gondolja, hogy az ember csak katalizátora volt a nagytestű növényevők kihalásának, de az igazi ok a bolygó klímaváltozásában keresendő.

GE

[related-post post_id="4116563"]