Szelektív szombat

2019.05.20. 17:49

360 fokos videó: Vidám szelektálással telt a szombat

Már a reggeli órákban megtelt a Kossuth tér május 18-án: a nyíregyházi városnapokhoz kapcsolódó Szelektív szombat programjai tizenegyedik alkalommal várták az érdeklődőket.

A rendezvény az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és Nyíregyháza MJV Önkormányzatának közös szervezésében jött létre. A Szelektív szombat célja, hogy szórakoztató formában segítsen tájékozódni a résztvevőknek a hulladékkezelés világában.

Petró Árpád, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta: bár a szemétszállításban nélkülözhetetlenek a korszerű eszköz- és jármű-beszerzések, legalább ugyanilyen nagy jelentőséggel bír, hogy a lakosság is információkhoz juthasson a környezetbarát hulladékgyűjtésről.

– Rendezvényünk egy játékos környezetvédelmi vetélkedő köré épül – tette hozzá Petró Árpád. – A résztvevők több különböző állomáson mutathatták meg, hogyan kell helyesen, szelektíven hulladékot gyűjteni. A feladatok megoldásáért járó pontokat egy menetlevélen összegezték, a legügyesebbek pedig nyereményekkel térhettek haza.

A környezettudatosságot népszerűsítő versengés és a szórakoztató színpadi produkciók mellett a város tortáját is megkóstolhatták a Kossuth téren járók: 2500 szeletet osztottak ki a szabolcsi tejfölös diótortából. A Szelektív szombatot a Unique, majd a Hooligans hatalmas tömeget megmozgató koncertje zárta.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában