járványhelyzet

2020.04.21. 11:02

Százmilliós kieséssel is számolhatnak nyárig Nyírbátorban

– Az ipari parkban működő nyírbátori cégek teljes kapacitással működnek, és inkább dolgozókat vennének fel, semhogy elbocsátások lennének – mondta el a napokban a Bátor Televízióban Máté Antal, a város polgármestere és hozzátette: a városi kisvállalkozásoknál vagy például az önkormányzat saját cégénél viszont komoly pénzügyi problémák keletkeztek, illetve a gazdasági gondok még fokozódhatnak.

A város, ha a különféle területeinket nézzük, körülbelül ötszáz embert foglalkoztat úgy, hogy ennek a forrása egyre inkább hiányzik

– mondta Máté Antal.

– Amikor majd túl leszünk ezen a nehéz helyzeten, oda kell állni az emberek elé és elmondani, hogyan tudtuk megoldani a 150–400 millió forint mínuszt hozó járványhelyzet ellenére a város működtetését.

Szigorú szabályok

A polgármester azt is elmondta, számtalan egyeztetésen vannak túl az ipari parkban működő cégekkel. Ezeknél a vállalatoknál nem kímélték az anyagi forrásokat, hogy megakadályozzák vagy elkerüljék a dolgozóik megbetegedését, illetve kiszűrjék az esetleges betegeket.

Olyan szigorú egészségügyi-járvány­ügyi protokollt vezettek be, ami már majdnem olyan, mint egy kis járványmegelőzési központ. Ez egyébként a cégek jól felfogott érdeke, hiszen piacuk van, megrendelés van, tehát nem szeretnék, ha le kellene állniuk.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában