Sorsok a Szelesdomb mögött

Van egy 8 hektáros, különálló településrész Nyírpazony mellett – a neve Kabalás –, amit a környéken élők, de legfőképp a nyíregyháziak leginkább arról ismernek, hogy itt magaslott a környék egyik legjobb szánkódombja. (Feltéve persze, ha egyáltalán havat is hoztak a telek.)

Sokaknak télen és nyáron is kedvelt kirándulóhelye volt, ahol biztonsággal rohangálhatott gyermek, óvodai csoportok vagy éppen házi kedvenc. Szívesen tartottak itt agyaggalamb-lövészetet a vadászok, és a hepehupás terep 1977-ben még raliversenynek is helyet adott.

Elhagyatottan

Egészen mást jelent viszont ez a vidék Blazsánné Riskó Irénnek: a szülőföldet, a letelepedők kínkeserves életbe kapaszkodását, az 1950-es évek küzdelmeit. A ma már nyugdíjas, Sóstóhegyen élő pedagógus mindig úgy hordozta magában ezeket az emlékeket, mint kényszerű örökséget, és nem csak hordozta.

Tollforgatóként, verseskötetek, novellák szerzőjeként – legutóbb a Magyar Múzsában Riskó Ignácról, Petőfi barátjáról írt – évtizedek óta mindent lejegyez, amit a helyről tudni érdemes. Az idén elérkezettnek látta az időt, hogy a feljegyzésekből, zsánerekből Élet a Szelesdomb mögött címmel kötet szülessen.

– Nagyon szegény, elszigetelt, különálló világként él bennem Kabalás. Hiába voltam magam is életvidám gyerek, mint a legtöbb velem egykorú, még a mindent megszépítő gyerekkor sem tudta felülírni a sanyarú körülményeket, amelyek fájdalma a kor előrehaladtával csak egyre erősebb – kezdtük lebontani az emlékezés fonalát.

– Ugyan közigazgatásilag Nyírpazonyhoz tartoztunk, de én ebből akkoriban mit se tudtam. Nem volt itt sem bolt, sem iskola 1959-ig, hóban-fagyban gyalog jártunk be a községbe, és egy kicsit minden kabalási kiközösítettnek érezte magát.

– Már az első lakóházak is a szegénységre épültek az 1920-as évek elején. Háborúból hazatért hadifoglyoknak, nincsteleneknek osztottak zsellértelkeket Mezőssy Béla korábbi földművelésügyi miniszter határozata alapján. Apám és a testvére is így kaptak földet a Sártelek felé vezető út mellett, később mégsem ide, hanem a mai Dózsa György utcában építkeztek.

– Huszonegy esztendős koromig, 1972-ig éltem Kabaláson, a szüleim 1990-ig itt maradtak. Láttam a magukra hagyott felnőttek küzdelmes életét villany és gyakran tűzifa nélkül, a sehová se tartozásukat. Három tanácstag ugyan küzdött értük, ám ők se sokra jutottak – törtek elő a legfájóbb emlékek. – Az első családi fészkünket Nyírpazony belterületén, a Táncsics utcában építettük fel, innen kerültem el 17 év után a két gyermekemmel Sóstóhegyre.

Helytörténet és szociográfia

– A temetőbe onnan is gyakran visszajártam, és összeszorult a szívem, amikor elsuhantunk gyermekkorom és ifjúságom színtere mellett. Időközben megfogant bennem a gondolat, hogy megírom Kabalás történetét, nem kihagyva a személyes emlékeket – sorolta B. Riskó Irén. Nem is kérdés, mindebből olyan helytörténeti munka születik hamarosan, amely szociográfiaként is megállja a helyét, hiszen szerzőnk különösen jó érzékkel bánik a műfajjal. Már a Vörös könnyű angyalokról című kötetének irodalomtörténész kritikusa is elsősorban ebbéli érdemeiért dicsérte.

– Kabaláson mindenkit ismertem, és 20-30 év óta minden fontos adatot feljegyeztem: ki hová került, mikor hunyt el, mennyien élték meg a nyugdíjas éveket. Sokan ugyanis a nélkülözésben szerzett betegségeket hordozták korai halálukig. A településrész történetét 1925-től, az első lakóházak megjelenésétől indítottam, és egyelőre 1982-ig jutottam a kronológiában.

– Szerencsére a régiek küzdelmes élete nem volt hiábavaló, és éltet a remény, hogy Kabalásnak lesz még egyszer gondos gazdája. A könyvembe minden bekerül, hogyan adták el a homokot, amikor Nyíregyháza nagy lakótelepei épültek, vagy amikor szabadidőközpontot álmodtak ide. Negyvenmilliós beruházásról beszéltek, de nem lett az egészből semmi, csak a dombtetőt gyalulták le, hogy ne legyen annyira meredek a tervezett sípálya. Több mint 33 ezer karakter van már számítógépen, és egyébként most is a levéltári, a földhivatali dokumentumokat bújnám, ha nem jön közbe a vírushelyzet – magyarázta.

A kötetet pedagógusnyugdíjból kiadni aligha lehet, éppen ezért azt tervezi, hogy pályázati forrás után néz, s talán a nyírpazonyi önkormányzattól is remélhet némi segítséget. B. Riskó Irén kötete alighanem a helyben élőknek is szolgál majd érdekességekkel.

Mert bármennyire is felkapott lakóövezet lett, a ma itt élők még a nevéről sem tudják, hogy honnan ered

– tette hozzá sokat ígérően.