Koronavírus

2021.04.23. 18:49

Szombattól fogadhatnak látogatókat két nyíregyházi bentlakásos idősotthon gondozottjai

Szigorú járványügyi előírások betartása mellett szombattól fogadhatnak látogatókat a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ idős gondozottjai – közölte a nyírségi megyeszékhely sajtószolgálata pénteken.

Közleményükben azt írták, a központ Pacsirta és Rozsnyai utcai, idősek tartós bentlakásos ellátását biztosító telephelyein hetente legfeljebb két alkalommal, külön látogatótérben biztosítanak lehetőséget a látogatók és a gondozottak találkozására, akik a helyiségben közvetlen kontaktus nélkül, üvegen keresztül láthatják és hallhatják egymást.

A maximum harminc perces látogatások alkalmával egy ellátottat egyszerre legfeljebb két – kizárólag egészséges – látogató vagy hozzátartozó látogathat, akik kötelesek betartani a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés szabályait – ismertették.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tavaly decemberben kiadott ajánlása szerint a szociális ellátást biztosító intézményeknek a járványügyi készültség ideje alatt a kapcsolattartás többféle módját fel kell ajánlaniuk a gondozottjaik és lakóik számára. A telefonos, mobiltelefonos és videótelefonos kapcsolattartási forma mellett az intézmények a gondozottak és a hozzátartozók személyes kapcsolattartására erre a célra kialakított szobát, fűthető sátort, vagy látogató konténert is használhatnak.

- MTI -


Közlemény: Látogatási rend az idősotthonokban

A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ vezetője egyeztetve Dr. Kovács Ferenc polgármesterrel és az operatív munkacsoporttal, az alábbi tájékoztatást adja:

A járványügyi helyzetet, az ellátottak és a munkatársak átoltottságát értékelve, a megelőző járványügyi szabályok fokozott érvényesítése mellett, az ellátottak lelki egészségének védelme, a hozzátartozókkal, családtagokkal való kapcsolattartás lehetőségének megteremtése érdekében 2021. április 24-től a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Pacsirta utcai és Rozsnyai utcai, idősek tartós bentlakásos ellátását biztosító telephelyein a látogatók fogadására az alábbiak szerint lesz lehetőség:

- a személyes látogatás előre egyeztetett időpontban, legfeljebb heti 2 alkalommal, keddi és/vagy csütörtöki, a csomagfogadásra korábban kijelölt és már megszokott napokon, érintésmentes módon lehetséges;

- a látogatás időtartama nem haladhatja meg a 30 percet;

- egy ellátottat egyszerre legfeljebb 2 fő – kizárólag egészséges személy – látogathat;

- a látogatóknak eleget kell tenniük a mindenkor hatályos járványügyi előírásoknak, különösen a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés vonatkozásában.

Kivételként, az intézményvezető megítélése szerint igen súlyos állapotú ellátott esetén egy fő nagykorú személy az intézmény által meghatározott rend szerint látogathatja a szépkorú ellátottat. Kizárólag egészséges személy (köhögés-és lázmentes, fertőző betegségben nem szenvedő) látogathat súlyos állapotú ellátottat. A látogató minden esetben köteles a szájat, és az orrot eltakaró maszkot viselni, számára szappanos fertőtlenítőszeres kézmosási és/vagy vírusölő hatású kézfertőtlenítőszert az intézmény biztosít, emellett a távolságtartásra vonatkozó szabályokat minden esetben be kell tartani.

Az intézmény a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében – a látogatásra külön látogatótérben biztosít lehetőséget, úgy, hogy a látogató és az ellátott külön helyiségben tartózkodik, de egymást üvegen keresztül jól látják és hallják, ugyanakkor közvetlen kontakt nem valósul meg;

- a látogatás során, a látogatótérben folyamatosan Neo-Tech légtisztító berendezés üzemel;

- a látogatást követően, gondoskodnak a látogatótér fertőtlenítéséről és a helyiség levegőjének cseréjéről;

- a látogatótér fűtött, a látogató kabátjának és egyéb tárgyi eszközeinek elhelyezésére ebben a helyiségben fogast biztosítanak;

- a látogatótérből az épület más helyisége nem közelíthető meg;

- az épületbe történő belépéskor, ellenőrzik a látogatók testhőmérsékletét.

Kérjük az ellátottak és hozzátartozóik türelmét, és megértését.

- Nagyné Hermányos Zsuzsanna, igazgató -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában