Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.07.09. 20:00

Átadja a helyét a fiatalabb generációnak

Nagyné Varga Katalin 26 évet dolgozott a megyei kereskedelmi és iparkamaránál.

TG

Nagyné Varga Katalin | Fotó: kamara

Erre szokták azt mondani, hogy három az egyben. Nagyné Varga Katalin az elmúlt évtizedekben egyszerre volt a megyei kereskedelmi és iparkamara főtitkára, a gazdasági vezetője, valamint a kamara tulajdonában lévő gazdasági társaság ügyvezető igazgatója. És bármennyire elcsépelt vagy közhelyes, egyszer minden véget ér: Nagyné Varga Katalin 2021. július elsejével nyugdíjba vonult, s most a legfőbb feladata, hogy elindítsa utódját azon az úton, amire ő 2000. november elsején, azaz több mint húsz esztendeje lépett.

Szerény körülmények között

– Az igaz, hogy akkor kerültem a főtitkári pozícióba, de előtte öt éven keresztül, 1995-től voltam a kamara gazdasági vezetője. Akkoriban még elég szerény körülmények közt dolgoztunk, ugyanis a megyei kamarák csak egy évvel korábban, 1994 októberében alakultak meg – emlékezett vissza a kezdetekre a leköszönő főtitkár, majd felidézte: a kamarához vele együtt vettek fel egy informatikust, akivel közösen vezették a számlázást, rendezték a tagdíjbefizetéseket.

– Abban az időszakban még kötelező volt a kamarai tagság, mi 30 ezer taggal büszkélkedhettünk. A kamaránk adta ki a különféle vállalkozói engedélyeket, volt feladatunk bőven. A megyében hat irodát is működtettünk, majd jött a 2000-es esztendő... – említette Nagyné Varga Katalin, akinek ez az év több dolog miatt is emlékezetes maradt: ahogy korábban már írtuk, abban az esztendőben nevezték ki főtitkárnak, de ezzel párhuzamosan egy jogszabályváltozásnak megfelelve át kellett állniuk az önkéntes tagságra, ami végül szervezeti leépítéshez vezetett.

– Ez rettentően szíven ütött bennünket, hisz több mint húsz kollégától kellett elbúcsúznunk. Az önkéntes tagsági rendszer nem volt egyszerű, nekünk kellett megkeresni a vállalkozásokat és tagokat toboroznunk. A tagdíjbevételünk csökkent, de mindezek ellenére ennek az időszaknak is sikerült megtalálni a szépségét. Rendezvényeket, tájékoztató fórumokat és különféle képzéseket szerveztünk, pályázatokat adtunk be, de mi szerveztük az ECDL-képzéseket is, ami a vállalkozók számára ingyenes volt – sorolta.

Nemzetközi kapcsolatok

A 2004-es uniós csatlakozás egy jelentős mérföldkő volt a megyei kereskedelmi és iparkamara, így Nagyné Varga Katalin életében is. A nemzetközi kapcsolataik kiterjedtebbé váltak, sikerült lengyel, flamand, német, francia és olasz cégekkel kapcsolatba kerülni.

Nagyné Varga Katalin | Fotó: kamara

– Ezekbe az országokba szakmai utakat szerveztünk, elleshettük tőlük a jó példákat. Tettük ezt a megszokott fórumok mellett úgy, hogy esténként, kötetlen formában, egy üdítő vagy egy sör mellett is lehetőségünk nyílt megbeszélni a dolgainkat. Arra is büszke vagyok, hogy nyíregyházi szakközépiskolákba járó cukrásztanulókat sikerült elvinnünk egy franciaországi tanulmányútra. Ám ami a szívem csücske, az a PLATO-program... Ez a mai napig létezik, több hazai kamara is átvette.

– A program a kis- és középvállalkozások számára jött létre, az ebben részt vevő kisebb cégeket egy-egy nagyobb vállalkozás vezetője mentorálja. A kezdeményezéshez az évek során támogatóként csatlakozott a Michelin, a Raiffeisen, a Szabolcs Volán és a Vibracoustic. A projekt során több alkalommal jártunk Belgiumban, ahol sikerült megismernünk a már bevált, működő gyakorlatokat, amikből a megyei kkv-k képviselői több dolgot is be tudtak építeni a saját munkafolyamataikba. Jártam Sao Paolóban a szakmák világbajnokságán, a World Skillsen, de a budapesti Euro Skills szervezéséből is kivettem a részem – büszkélkedett joggal Nagyné Varga Katalin, akinek a fejében már másfél éve megfogalmazódott a nyugdíjba vonulás gondolata.

Család és pihenés

– Nem vagyok az a típus, aki foggal-körömmel ragaszkodik egy-egy pozícióhoz, én ezt a mentalitást hoztam otthonról. Édesapám a Mezőgazdasági Főiskola gazdasági vezetője volt, onnan ment nyugdíjba. Marasztalták, de ő a családot és a pihenést választotta, én sem vagyok ezzel másképp. Szeretnék több időt tölteni a családommal, a két gyermekemmel és a négy unokámmal. Ők Budapesten élnek, így a munka mellett kevesebbet tudtunk találkozni. Szeretnék sokat úszni és olvasni, több időt tölteni a barátokkal, és egyszerűen csak úgy élvezni, ha süt a nap. Most már itt az ideje, hogy jöjjön a fiatalabb generáció – összegzett a megyei kereskedelmi és iparkamara – most már – korábbi főtitkára.

Névjegy

Név: Nagyné Varga Katalin

Születési hely és idő: Nyíregyháza, 1956. december 16.

Végzettségek: Kertészeti Egyetem, Budapest (1976–1981); Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1985–1987)

Munkahelyek: Nyírség Konzervipari Vállalat, gyártmányfejlesztő, elemző közgazdász (1981–1990); Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, pénzügyi és tervosztályvezető (1990–1995); Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, gazdasági vezető (1995–2000); Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, főtitkár (2000–2021)

Családi állapot: házas, két gyermeke és 4 unokája van

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában