Napkor

2022.01.18. 09:58

Új üzemcsarnokkal bővült a Gémtech (fotók)

A kétmilliárd forint összértékű beruházást a magyar kormány kilencszázmillió forinttal támogatta.

– A legnagyobb cégek vezetői nem felejtik el, hogy kiknek köszönhetik a sikert, a gazdasági eredmények ugyanis nem az irodában, hanem a gyártócsarnokokban születnek – utalt az acélszerkezeteket gyártó napkori cég új gyáregységének keddi átadóünnepségén a személyesen megjelent dolgozókra Szijjártó Péter. 

 

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében az elmúlt két év makro- és mikrogazdasági folyamatairól beszélt. Elmondta, míg a világsajtó leépítésekről, leállásokról, elbocsátásokról számolt be, addig Magyarországon – köszönhetően az adócsökkentéseknek és a beruházásösztönző támogatásoknak –, sikerült megvédeni a hazai munkahelyeket.
 

– 2021-ben több mint 5 milliárd eurónyi beruházás valósult meg Magyarországon, elértük, hogy 4,7 millió ember dolgozik ma hazánkban, emellett pedig 110 milliárd eurónyi exportot állított elő a gazdaság. Ezek olyan eredmények, amikre büszkék lehetünk – nyomatékosított Szijjártó Péter. A miniszter hozzátette, hazánk a népességszámot tekintve a 95. a világon, az exportteljesítményünk azonban a 34. helyen áll, ami azt jelenti, hogy a magyar emberek munkájának köszönhetően versenyképesek vagyunk.

 

– A tavaly elért eredményeknek köszönhetően tovább tudjuk folytatni az adócsökkentéseket, így januártól a 25 éven aluliak szja-mentességet élveznek, februárban pedig a gyermeket nevelő családok visszakapják a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat. A vállalkozásoknak 4 százalékkal kevesebb szociális hozzájárulási adót kell fizetniük, ami remek alapot teremthet a béremelésekhez – sorolta a külügyi tárca vezetője.

 

– A napkori Gémtech Kft. a honi gépipar egyik meghatározó szereplője. Ez a szektor 370 ezer embernek ad ma munkát, és a 2021-es esztendőt sikerült egy 11 százalékos növekedéssel zárnia. Azt kívánom, hogy a Gémtech Kft. csarnokaiban gyártott konténerdaruk legyenek megtalálhatóak a világ összes átrakójában – zárta ünnepi beszédét Szijjártó Péter.

 

 

 

Nagy Péter, a Gémtech Kft. ügyvezető igazgatója megköszönte a 2 milliárd forint összértékű beruházáshoz nyújtott 900 milliós kormányzati támogatást.

 

– Cégünk évről évre igyekszik fejleszteni, ebben végig segítségünkre volt a magyar kormány, de a fejlesztési források mit sem érnek az elhivatott dolgozók nélkül – mondott köszönet az alkalmazottaknak a cégvezető. Nagy Péter röviden bemutatta a vállalkozást. Eszerint a világszínvonalú acéltermékek 130 ezer négyzetméter alapterületen készülnek, a maximális emelési kapacitásuk 120 tonna. A gyártást szakképzett mérnökök irányítják, kiemelt figyelmet fordítva a termékek minőségére és a határidők pontos betartására.

 

– Komoly tapasztalattal rendelkezünk a híd- és darugyártás területén. Évi termelési kapacitásunk meghaladja a 10 ezer tonnát. Az új csarnokunk alapterülete 1200 négyzetméter – sorolta Nagy Péter ügyvezető igazgató.

A csarnokavató vendége volt dr. Seszták Miklós is. A térség országgyűlési képviselője egy korábbi üzemátadóra emlékeztette a rendezvény résztvevőit.

 

– Nyolc éve adtuk át a Gémtech Kft. első gyáregységét, akkor még talán maguk a cég tulajdonosai sem gondolták, hogy mekkora utat fognak bejárni – fogalmazott dr. Seszták Miklós, aki egy találós kérdést tett fel a hallgatóságnak, miszerint: mi a hasonlóság 17 Oscar-díj és a Gémtech között?

 

– A My Fair Lady és az Elfújta a szél rendezője az a George Cukor volt, akinek az édesapja Napkorról származott, csakúgy, mint a Gémtech Kft. Ezért azt kívánom a vállalkozásnak, hogy érjék meg a tizenhetedik csarnokuk átadóünnepségét is – fogalmazta meg jókívánságait az országgyűlési képviselő.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában