Csillagos ötös járt a vadászkalandért

A vadászokra is igaz a közismert mondás, hogy egyszer hopp, máskor kopp. A Horgász, vadász oldalunkon januárban beszámoltunk arról, hogy hiába utazott Törökország magas hegyei közé Mikucza Zsolt nyíregyházi sportvadász, nem sikerült terítékre hoznia a bakancslistáján régóta szereplő hegyi kecskét, a bezoárt. 
 

A szerencse azonban forgandó: márciusban ismét kiutazott Törökországba, s erről az útjáról immár sok-sok élménnyel gazdagabban utazhatott haza. 
 

Kéznél van a kamera is 

– Isztambulban pár órás várakozás után egy újabb repülőgéppel utaztunk tovább Délkelet-Anatóliába, Gaziantep városába, majd a földet érés után még közel nyolcórás autózás várt ránk – elevenítette fel emlékeit lapunk kérésére Mikucza Zsolt. 

– Kis csapatunknak ezt az extrém vadászatot Fenyvesi Norbert szervezte meg, aki nemcsak szervez, de végig a helyszínen van a vendégeivel, videózza a szinte járhatatlan utakat, a sziklákon átvezető ösvényeket, kamerájával megörökíti a nem mindennapi vadászatokat. Fiatal, lendületes, segítőkész, edzett, felkészült vadász, a veszélyes szituációkban is ott van a partnerei mellett. Korábban már nekem is szervezett utat Kirgizisztánba, Afrikába, megbízható szakember. A fekete földrészen egyébként már legalább kétszáz alkalommal járt Norbi programszervezőként. 
 

Az évszázad havazása 

– Bár a március már a bezoárszezon végét jelenti, erősen korlátozott a licensz, az állatok között sincs már sok válogatásra esély, mégis úgy éreztem, hogy el kell mennem, nem szabad várnom novemberig. Hogy milyen jól döntöttem, az már csak Törökországban derült ki, az ottani vegetáriánusok ugyanis megnyertek egy nagy csatát: vállalták, hogy kifizetik a következő szezon bezoárvadászatainak kvótáit, vagyis nem lehet majd hegyi kecskére vadászni. 

– A megérkezés után kétfelé szakadtunk, ugyanis Magyarországról Norbi társaságában hárman utaztunk ki bezoárvadászatra. A velünk együtt utazó két úr már korábban szeretett volna Törökországba eljutni, de egyrészt a pandémia miatt nem tudtak elrepülni, másrészt az év elején az évszázad havazása zúdult Törökországra, s a csapadék több vadászterületet elzárt a külvilágtól. 

– Norbi az egyik úrral a gaziantepi repülőtérről azonnal elindult egy vadászterületre, ahol egy nap alatt a vendég terítékre hozott egy bezoárt. Ilyenkor sok múlik az ottani török kísérőkön, a „gájdokon”. Szerencsére jól ismerik a hegyvidéki területet, illetve a bezoárok kedvenc tartózkodási helyét. 
 

Filmezte a vendéget 

– A másik vendéggel tovább­utaztam még vagy hatszáz kilométert, tulajdonképpen én voltam a kísérője. Az aszfaltútról letérve még vagy másfél órát mentünk a magas hegyek övezte utakon. Azokat a hegyeket jártuk két-két és fél napig, emberrel nem találkoztunk. Száz kilométereket autóztunk úgy, hogy a civilizációnak nyomát sem láttuk. 

– Már a második napon sikerült több kecskét megfigyelni, de mivel Norbi és a vendége visszaindultak hozzánk, másnapra halasztottuk a vadászatot. 
– Este egyeztettük a fényképeket, a gájdok tapasztalatait, s mindezeket figyelembe véve indultunk el a harmadik napon az általam kísért vendég vadászatára. A kísérő szerepem abban merült ki, hogy én forgattam a vendégről a filmet. 

– Kora délután egy, az előző napon megfigyelt bakra össz­pontosítottunk. Egy szép kanyonban elindultunk a vadhoz. Többször átkeltünk kis patakokon, majd sziklás részek következtek. Közben a vadászra rátört a tériszony, így több pihenőt beiktatva eljutottunk végül arra a helyre, ahonnan rá lehetett lőni a bezoárra. 

– A távolság úgy 180 méter lehetett, erős szél fújt. A vendég egy kicsit regenerálódott, majd egy lövéssel a terítékre hozta a hegyi kecskét. A ránk várakozó gájdok a hegy lábánál egy patakban turkáló hatalmas vaddisznóra is felfigyeltek, amit szintén elejtett a dunántúli vadász. A vadkan agyara 26,5 centiméter volt. Törökország ismert a kapitális vadkanjairól, ugyanis az iszlám vallás miatt a sertéshez hasonlóan nem fogyaszthatják a húsát, így nem is igen vadásszák – magyarázta Mikucza Zsolt. 

Megalkuvás magas hegyekben 

– Visszaérkeztünk este 11 órára az alaptáborba, s akkor született egy döntés: ne húzzuk el nagyon a napokat, azonnal induljunk egy újabb vadászterületre, ahol már én leszek a főszereplő. Kocsiba vágtuk magunkat, s jó tizenkét órán át utaztunk az Isparta környéki hegyekbe. Ott már vártak bennünket, a megérkezés után egy gyors öltözés következett, közben Norbi és a terület vezetője megbeszélték a lehetőségeket. Én akkor már úgy voltam vele, hogy megelégszem egy kisebb hegyi kecskével is, hiszen tekintettel kell lenni az időre, a felkészültségre. Ezek a külső természeti és időjárási körülmények arra kényszerítik az embert, hogy megalkuvó legyen a magas hegyekben. Tudomásul kell venni, nem mindig az történik, amit mi szeretnénk, a hegyekben nem parancsolgathatunk – folytatta a nyíregyházi vadász. 

– Négy-öt órás menetelés várt ránk a sziklás hegyvidéken. Akik a filmet megnézik a videómegosztó portálon, láthatják, milyen nehéz terepen kellett mennünk. Az 1600-1700 méteres magasságban gyakran még havat is tapostunk, de nem voltak olyan nagy hóakadályok, mint az előző vidéken. 

– A táj a legszebb arcát mutatta nekünk. Teljesen más volt a mikroklíma, más volt a vidék növénykultúrája, de azért itt-ott még hótakaróval is találkozhattam. Délután 5 óra körül rátaláltunk egy csapat bezoárra, volt köztük nőstény, valamint fiatal és idősebb bak is. Egy 8-9 éves bak elejtésére kaptam engedélyt, s egy sziklacsipke mögül 75 fokos szögben lefelé célozva egy 120 méteres lövéssel terítékre hoztam. 

Következik a havasi kecske 

– A terület tulajdonosa meghívott egy vadkan vadászatára is. Még aznap este több bejáratott szórót is felkerestünk, végül rövid keresgélés után a harmadik helyen pillantottunk meg egy termetes, közel 180 kilogrammos vadkant, amit a sötétben 80 méteres lövéssel elejtettem. Az agyara 24,8 centiméter hosszúságú volt. A trófeákat még nem hozhattam haza, azokat majd utánam küldik. 

Hogyan értékelné ezt a törökországi vadászatot? – kérdeztük Mikucza Zsolttól. 

– Számomra ez a vadászat csillagos ötöst ér, különösen annak tudatában, hogy tulajdonképpen a huszonnegyedik órában jutottam el a bezoárok birodalmába, mert mint említettem, megszűnik a vadászatuk. 

– A lábaim jól bírták a sziklás terepet, semmi baj nem volt velük se le, se fel, igaz, előtte orvosi javaslatra egy hónapon át gyógyszert szedtem az ízületek megerősítésére. A bakancslistámon immár kipipálhattam a bezoárt, lassan a lista végére érek. Ezután a mountain goat következik, ez a fehér színű havasi kecske Kanadában, azon belül Brit Kolumbiában található. Az elkövetkező 2-3 évben arra készülök, hogy ez az álmom is valóra válhasson.