Levelek

2022.06.30. 16:23

Az emlékezés a fontos, a fogás másodlagos

Egyre többen vesznek részt a családias hangulatú rendezvényen.

KM

Huszonnégy órás versennyel emlékeznek július 2-án 9 órától a Leveleki-víztározónál ifj. Máté Mihályra, a fiatalon elhunyt kiemelkedő horgászra és sportemberre. 
A megmérettetésen napijegy megvásárlásával lehet részt venni. Az első öt helyezett egy-egy díszes kupát kap, és a győztes pedig hazaviheti majd egy esztendőre a vándorserleget is.

Emléklap, különdíj 

Minden versenyző kap továbbá egy-egy emléklapot, a legnagyobb halat kifogó számára pedig még díszes különdíj is jár. A résztvevők száma évről évre növekszik, de ezen a baráti találkozón másodlagos az eredmény, itt mindig a megemlékezésé a főszerep. 

Gyülekező, reggelivel 

Az emlékverseny szervezői az idén is szeretettel várnak mindenkit, barátot, ismerőst, horgásztársat erre az eseményre. Jelentkezni a helyszínen is lehet, a gyülekező – reggelivel egybekötve – 7-8 óra között lesz a Sirály presszónál. 
Előzetesen regisztrálni lehet, illetve további információk kérhetők a 06-30/908-9567-es telefonszámon, valamint a horgásztalálkozó részleteiről a Leveleki Horgászparadicsom közösségi oldalán is olvashatnak az érdeklődők. 

 

Borítókép: A szervezők az idén is várnak minden érdeklődőt a tóhoz | Fotó: MML

Címkék#horgászat
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában