Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.06.30. 15:36

Élményfürdővel lepték meg a megyei szakdolgozókat

A közös kikapcsolódásra közel négyezren jelentkeztek.

KM

A felmérések szerint az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók közel fele küzd enyhébb vagy súlyosabb depressziós, illetve kiégéses tünetekkel. 

Meg kell őket becsülnünk 

– Meg kell óvnunk őket, hiszen ezek a szakdolgozók azok, akik vállukra veszik a terhet, amely a betegek, elesettek kezelésével, ápolásával és gondozásával jár. Minél jobban érzik magukat munkájukban, minél több megbecsülést kapnak, annál motiváltabbak lesznek, ami természetesen kihat a teljes egészségügyi és szociális szférára. Július elsején országosan ünnepeljük a magyar egészségügy napját és emlékezünk meg Semmelweis Ignácról. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. és az Élet Forrása Egyesület összefogásának köszönhetően a dolgozók családjukkal együtt tölthetnek el egy pihentető napot az Aquarius Élményfürdőben – tudatta lapunkkal Kiss Hedvig. A civil szervezet elnöke kifejtette: a szabadidős programra közel négyezren jelentkeztek a megyéből. Az egyesület támogatói nyereményjátékkal is készülnek, valamint kedvezményes kuponokkal is meglepték a családokat, megkönnyítve számukra az iskolakezdést. 

Hallatták a hangjukat 

– A családi nap híre gyorsan terjedt a megyei szakdolgozók körében, és olyan helyekre is elért, ahol eddig még nem hallottak az Élet Forrása Egyesületről. Jó érzés, hogy hozzájuk is elért a hangunk, s most már ők is tudják: velük és értük vagyunk. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában