Vadgázolás

2022.08.10. 20:00

Életveszélyes lehet az üzekedés

Elborzadva értesül az ember olyan balesetekről, tragédiákról, amelyeket állatok okozhatnak.

Ahol a közlekedési táblák figyelmeztetnek a vadveszélyre, ott még óvatosabban kell vezetni.

Fotós: Archív fotó: MW

Vasárnap este egy motoros vesztette életét a 38-as számú főúton, Nyírtelek közelében, miután előbb egy őzzel, majd egy személygépkocsival ütközött.
Még tart a legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzási időszaka. Ez fokozottabb figyelmet követel meg a közlekedőktől, mert ilyenkor ezek az állatok sokkal többet mozognak, mint az év más időszakaiban. A közutakon is gyakrabban jelenhetnek meg, ami jelentősen fokozza a balesetveszélyt.
A hazai őzállományát több mint 374 ezer egyedre becsülik, és minden régióban lehet találkozni ezzel a vadfajjal. Üzekedésekor, azaz párzás idején az egymást kergető őzek aktívabbak, figyelmetlenebbek, akár fényes nappal is kiszaladhatnak az útra. Nem véletlen, hogy az Országos Vadgazdálkodási Adattár kimutatása szerint a csaknem 6500 nagyvadelütés során több mint 5000 esetben őzet gázolnak el, jelentős részüket pontosan ebben az időszakban.


– Sajnos, az emberi életre is veszélyes lehet, amikor a bakok keresik a sutákat. Nem számít, hogy mi van előttük, képesek a legváratlanabb helyzetekben kiugrani a közútra – jegyezte meg Fazekas Gergely, az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezetének titkára. – Tavasszal másabb a szituáció, mert a növények miatt kevésbé vannak takarásban, ilyenkor viszont a kukorica vagy a napraforgó sűrűjéből is előbukkanhatnak. Ahol a közlekedési táblák figyelmeztetnek a vadveszélyre, ott még óvatosabban kell vezetni.


A vadveszélyes területeken, az utak mentén az illetékes vadásztársaságok vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki, ami annyit jelent, hogy a gépjármű vezetőjének úgy kell megválasztania a gépjármű sebességét, hogy a vad hirtelen felbukkanása esetén is el tudja kerülni az ütközést.


A Magyar Biztosítók Szövetsége közleményében megerősítette: a vadütközéses károk megtérítésére a Polgári Törvénykönyv „veszélyes üzemek találkozásával” kapcsolatos része az irányadó. Amikor a baleset részvevői – a gépjármű vezetője, illetve illetékes vadásztársaság is – minden tőlük megkövetelhetőt megtettek a baleset elkerülésééért, mindkét fél saját maga viseli a balesetben sérült javakban okozott károkat. A vadásztársaság a vadállományban esett kárt, a gépjárművezetője pedig a gépjárműben okozott kárt. A sofőr alapesetben akkor tehető felelőssé a vadgázolásért, ha nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedett, a vadásztársaság pedig abban az esetben, amennyiben nem volt kihelyezve vadveszélyre figyelmeztető tábla, de a nem megfelelően kitett etető és a hajtóvadászat is vezethet balesethez.


Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadgazdálkodást folytató szervezetek érdekképviselete, azt kéri az autósoktól: a szokásosnál is óvatosabban vezessenek! Ne csak a vadveszély-táblával jelzett útszakaszon vezessenek fokozott figyelemmel az üzekedés ideje alatt! A rosszul belátható útszakaszokon illetve rossz látási viszonyok mellett lassítsanak!


Ha látják, hogy őz szaladt át előttük, mindenképp számítsanak rá, hogy másik is követi! Lassítsanak, esetleg dudáljanak! Amennyiben elkerülhetetlen, hogy elüssék az állatot, vészfékezzenek, ne rántsák el a kormányt! Ha átsodródnak a szembesávba, vagy letérnek az útról, abból még komolyabb baleset származhat.
A vadelütés közúti balesetnek minősül, így ha bekövetkezik, mindenképpen rendőrt kell hívni. Bármilyen további ügyintézés alapja a rendőrségi jegyzőkönyv lehet. Az adott területen gazdálkodó vadászatra jogosult szervezetet – jellemzően vadásztársaságot – szintén értesíteni kell, erről általában ugyancsak a rendőrség gondoskodik.

LTL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában