Nyíregyháza

2023.02.19. 09:00

Egyedülálló lehetőség - már lehet jelentkezni az MCC Egyetemi programjára!

Egyetemisták jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC), amelynek Egyetemi Programja Budapest mellett Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden is elérhető.

Mint ismert, Nyíregyházán is megtalálható a képzési cetrum helyi tagozata. Az MCC keretein belül jogi, közgazdasági, pszichológia, média, nemzetközi kapcsolatok, társadalom- és történelemtudományválasztható. A Budapesti képzésre március 15-ig lehet jelentkezni, a vidéki képzésekre április 16-ig.Az idén 27 éves intézmény immár 7000 hallgató képzését végzi. A képzések tizenöt magyarországi, és kilenc külhoni településen érhetőek el. 

A tervek szerint néhány éven belül harmincöt helyszínen tízezer magyar tehetség képzése valósulhat meg. Az intézmény Európában is egyedülálló a magyar felsőoktatást kiegészítő kiscsoportos, személyre szabott, több tudományágat felölelő képzést végez. Iskolánként, és szakterületenként elméleti, és gyakorlati oktatással egyaránt. Az intézmény várja azoknak a hallgatóknak a jelentkezését, akik első egyetemi évüket 2022/2023-as tanév tavaszi félévében fejezik be, és az adott régióban valamely felsőoktatási intézményében nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

 Az MCC célja, hogy a fiatalok oktatása kizárólag képességeiktől, és motiváltságuktól függjön. Továbbá, hogy a fiatalok külföldi tanulmányaik során elmélyített tudásukat itthon kamatoztassák. Az intézmény térítésmentesen biztosítja a felvételt nyert tanulók számára a bennük rejlő tehetség kibontakozását. Ezenkívül az MCC hallgatóit tanulmányaik során mind tanulmányi, mind nemzetközi ösztöndíj programmal támogatja. 

Nemzetközi ösztöndíjrendszerének köszönhetően a diákok amellett, hogy tanulmányaikat a világ legrangosabb egyetemein folytathatják képzéseke, konferenciákon, rövidebb vagy hosszabb távú tanulmányi- és kutatási programokban is részt vesznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában