Nyíregyháza

2023.12.08. 12:18

Méltónak lenni az elődökhöz

A Kállay Gyűjtemény alapítójára, első igazgatójára és munkatársára emlékeztek csütörtökön az intézményben.

Csáki Alexandra

Harmadik alkalommal emlékeztek meg a Kállay Gyűjtemény alapítójáról és első munkatársairól az intézmény falán elhelyezett márványtáblánál.
A koszorúzás előtt dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere mondott néhány emlékező gondolatot. Felidézte: az 1980-as évek végén dr. Kállay Miklós egykori miniszterelnök fia, dr. Kállay Kristóf felvette a kapcsolatot szülővárosának vezetőivel, s elmondta: szeretné Nyíregyházának ajándékozni évtizedek óta féltve őrzött családi ereklyéit, tárgyait, dokumentumokat. Neki, valamint dr. Lakatos Saroltának, a Kállay Gyűjtemény első igazgatójának és Magyar Lászlóné Ildikónak, az intézmény első munkatársának állít emléket a tábla, ahol minden év decemberében leróhatják kegyeletüket családtagjaik, kollégáik, tisztelőik.

Őrizték, ápolták

– Sajnos már nem érhették meg, hogy a gyűjtemény új, impozáns helyére, a Kállay-házba költözzön. Sarolta és Ildikó hosszú éveken át őrizte, ápolta ezt a monumentális anyagot, mely nekik köszönhetően – a sokszor mostoha körülmények ellenére – fennmaradt, s mai is látogatható. Nekünk pedig nemcsak az a kötelességünk, hogy emlékezzünk rájuk, hanem az is, hogy méltóak legyünk az elődeinkhez – hangsúlyozta dr. Ulrich Attila. Az ünnepi beszéd után a családtagok, valamint a megyei és városi intézmények vezetői elhelyezték koszorúikat a márványtáblánál.
A megemlékezés után Nyíregyháza alpolgármesterét arra kértük, értékelje a lassan magunk mögött hagyott esztendőt.

Egyre többen látogatják

– A nehéz gazdasági helyzet ellenére is csúcsévet zár a Kállay Gyűjtemény, látogatószáma megközelíti a húszezret, s fennállása óta a legnagyobb bevétellel büszkélkedhet az intézmény. Mindez bizonyítja, hogy egyre többen keresik fel, és nem csak a városból, a régió, az ország különböző pontjairól, sőt, külföldről is érkeznek ide turisták. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában