Nyírség és Szatmár kincseinek nyomában

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete lelkes tagjainak első útja a Nyírség szívébe, Kállósemjénbe vezetett, ahol a megújult Kállay-kúriát tekintették meg Komiszár Dénes történész kalauzolásával. A Kállay család kastélya, Kállay Miklós volt miniszterelnök lakóhelye barokk stílusban épült, több mint 200 éves, 1763-ban építette olasz építő, Salvator és Giuseppe Aprilis, Kállay György megrendelésére. A II. világháború idején megrongálódott, 1964-re állította helyre a Műemlékvédő Egyesület.

1994-ig diákotthonként működött, több éven keresztül adott otthont a Ratkó József költő vezette olvasótábornak. A Kállayak történetét bemutató kiállítás a családhoz kapcsolódó emlékeken keresztül mutatja be nemzetünk és a környező vidék történelmét. A játékszoba játéktörténeti kiállításán a kirándulók megismerkedtek a XX. század elejének közkedvelt játékaival, valamint megcsodálták a kúria melletti garázsban kiállított eredeti, 1931-es Ford A modellt.

Kripta a kápolna alatt

A kastélyhoz tartozó park természetvédelmi terület, különösen értékes benne a hársfasor, amely a kastélyhoz vezet. A parkban húzódik meg szerényen az egyszerű, mediterrán jellegű kápolna. Az alatta lévő kripta a Kállay család temetkezési helye, 1993. április 17-én itt helyezték el végső nyugalomra – akaratának megfelelően – Kállay Miklós egykori miniszterelnök hamvait.

– A következő állomásunk a szatmári fennsík Árpád-kori települése, Csenger volt, ahol először az O’sváth Gyűjteményt kerestük fel. A gyűjtemény alapítójáról, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetéről kapta a nevét, aki számos szállal kötődik a szatmári térséghez. Negyvenévnyi könyvgyűjtés után O’sváth György azért hozta létre az O’sváth Alapítványt, majd a mintegy 40 ezer kötetet tartalmazó O’sváth Gyűjteményt, hogy az egyetemes magyar kultúrának hasznára váljék – mesélte dr. Bihari Albertné egyesületi titkár.

A könyvgyűjtemény alapvetően két részleggel rendelkezik: a kézikönyvtárral és az antik könyvtárral. A legértékesebb rész az utóbbi, itt közel kétezer, nagyrészt idegen nyelvű kötet található a XVI. és XVIII. század közötti időszakból.

Közöttük pergamenkötésűek is fellelhetők, mint például Montecuccoli vagy Rákóczi Ferenc emlékiratai. A 38 ezer kötetes kézikönyvtárat többségében magyar nyelvű történelmi könyvek alkotják, de vannak társadalomtörténeti, genealógiai, vallási, művészeti, valamint szépirodalmi művek is.

A könyvtári részlegen túl az O’sváth Gyűjtemény különleges színfoltja a családi tárlat, mely számos emléktárggyal és relikviával büszkélkedhet: nemesi oklevelek, Kiss Áron püspök Bibliája, családi díszmagyar, O’sváth György 1650-es sisakja és tatár bilincse, 18 családi festmény, antik bútorok, szőnyegek, herendiporcelán-szobrok és -készlet alkotja.

Csengeri hitvallás

– A finom közös ebéd után kellemes sétát tettünk a városközpontban, gyönyörködtünk a szinte egymást követő Makovecz Imre és csoportja tervezőmunkáját dicsérő épületekben, templomokban. Megtekintettük a város országos hírű büszkeségét, a kora gótikus református templomot, Sipos László, ­Forster-érmes fotográfus kalauzolásával. A templom a XIV. században épült, különösen az utca felől nyújt gyönyörű látványt arányos ritmusával, piros-fekete téglákból kirakott falával, amely az Alföldön létezett monumentális téglaépítészet bizonyítéka. Az épület legnagyobb értéke az 1745-ből származó népi reneszánsz motívumokban gazdag, festett kazettás deszkamennyezet.

– E falak között több zsinatot tartottak a reformátusok, közülük a legfontosabb az 1576-os volt, amelyet Méliusz Juhász Péter vezetett, aki a zsinat megbízásából összeállította a „csengeri hitvallás” néven ismertté vált téziseket. Ettől a zsinattól számítják a református vallás uralomra jutását – tette hozzá dr. Bihari Albertné.

Félszáz éve visszajárnak szülőfalujukba

A kirándulók ellátogattak Nagygécre is, amely ma Csengersima része. A község neve 1280-ban tűnt fel először írásokban, valószínűleg a Csák nemzetség birtoktestének része volt. A 14. századtól számos neves család (Ibrányi, Luby, Péchy, Majláth stb.) birtoka volt. A község sorsa az 1970-es árvíz után megpecsételődött: a falut elöntötte a víz, újjáépítését pedig árvízvédelmi okokból nem engedélyezték, megtiltották a beköltözést. Nagygécnek 1970-ben 706 lakosa volt, 2011-ben mindössze 10, ám a géciek félszáz éve visszajárnak szülőfalujukba. Végakaratukat tiszteletben tartva sok elhunyt elszármazott hamvait hazahozzák, hogy a nagygéci temetőben aludják örök álmukat.

PI