Szép magyar föld, téged védett karjuk

Hogy mit nyújthat egy katonaváros? Rendszeres bevételt, piacot a helyi kereskedőknek, termelőknek és a kulturális élet színesedését, amibe óhatatlanul néhány köztéri, kocsmai csetepaté is beletartozik.

Egyebek mellett ilyenekről is hallhattunk a Jósa András Múzeum és a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központjának közös szerdai rendezvényén, ahol dr. Bene János címzetes múzeumigazgató Nyíregyházát mint tizenöt helyszínes katonavárost mutatta be az érdeklődőknek.

Nyíregyháza katonavárosi rangja a 18. század végéig nyúlik vissza, amikor 1753 után Nyíregyháza úgy megerősödött, hogy katonaság fogadására is készen állt.

– A régi térképjelölésekből – kapitány, alezredes és főhadnagy háza, lőportorony, katonai magazin (raktár) – kiolvasható, hogy néhány hónapra mindig el tudtak szállásolni egy-egy (huszárokból, vértesekből vagy dragonyosokból álló) lovashadosztályt, ami helyőrséget persze nem jelentett.

Mindez az 1867-es kiegyezésig így is maradt, utána viszont állandó szolgálatra Nyíregyházára került a szabolcsi 41. gyalogsági honvédzászlóalj és a hajdúsági 15. lovasszázad, 1874-től pedig a szatmári 14. lovasszázad katonái váltották a Kassára masírozó gyalogságot.

A többséget magánházaknál szállásolták el, egyedül az 5. honvéd huszárezred II. osztálya kapott önálló – ám csupán kibővített és felújított – épületet az egykori Serházat igénybe véve.

Helyén ma benzinkút áll.

Laktanya kell!

– Csakhogy – miután 300 sötétkék atillás, piros nadrágos és csákós vitézt kellett ellátni, a lakásárak felszaladtak, és a lakosok egyre panaszkodtak, hogy fogy a kamrából a kolbász, a csűrből a takarmány – a városnak be kellett látnia: nagy laktanyára van szükség. A városatyák öt évig vitatkoztak, mire eldöntötték: a bevételt sem engedve épületet emelnek és befogadnak egy lovasezredet.

– Milliós kölcsönből a vasútállomás mögött végül 30 holdon két év alatt megépült a nagy lovassági laktanya főépülettel, tiszti lakásokkal, két nagy lovardával, hat tágas századépülettel, mesteremberek műhelyeivel, tizenkét, hetvennyolc lóállást számláló istállóval.

– Ide költözött be 1891. november 1-jén a 14. császári és királyi huszárezred, a város világoskék atillás házi ezrede, ám hétévente kicserélték őket a dunántúli 10-esekkel, nehogy nagyon ideszokjanak. Németül is beszéltek, s a közös hadsereg katonáiként többre tartották magukat a magyar királyi huszároknál.

– Ez hozott színt olykor a város életébe, amikor hol velük, hol a tirpák tajigásokkal csaptak össze a régi Sas kocsmánál. A város persze jobban örült a fess (grófok, bárók fiaiból is álló) tisztikar fényes báljainak, a Hubertus vadászlovaglásainak.

Ló- és emberáldozat

A vidám életnek a világháború vetett véget. A Monarchiának szinte mind az 50 huszár lovasezredét északkeletre vitte, Galíciába. Mentek a 14-esek, az 5-ösök, a 7-es Vilmos-huszárok is. Csak sajnos az orosz sereg a galíciai osztrák–orosz határnál gyorsabban felsorakozott, mint gondolták.

Végül az 1914-es augusztusi végső roham súlyos veszteségekkel végződött, a színes egyenruhában pompázó huszár tökéletes célpontot jelentett a modern tűzgépek előtt. Az emberáldozat mellett a lóállomány 60 százaléka tehát már az első nyáron elveszett, pedig egy ló kiképzése 4 esztendőt is igénybe vett.

Egyedül az 5. honvéd huszárezred lovasai tudták megállítani az oroszokat Sztojanovnál. Egy kard­ütéssel félrelökték a 3 méteres kozák pikákat, és a második csapás már a fejre ment

Oly elszánt rohamot produkáltak, hogy az ellenféltől kiérdemelték a „vörös ördögök” titulust. A veszteségből tanulva 1915-től bevezették a tábori szürke rejtőszínt. A magyar huszár – miután 1916-ban a Bruszilov-offenzívában a közös sereg gyakorlatilag teljes egészében fogságba esett – jobbára ló nélkül (csak a sarkantyújáról lehetett felismerni) még végigharcolta 1916-ban Erdélyt, 1917-ben Isonzót a 1918-as összeomlásig. A 14-esek ide Nyíregyházára tértek haza, méghozzá rendezetten – hallhattuk.

A nagy fegyverkezés

A két háború között ide-oda hányódtak a csapattestek, kényszerből hol Károlyi Mihály köztársaságára, hol Kun Bélára esküdve fel. Nyíregyházán a 4. honvéd huszárezred, a 12-es gyalogezred, a Magyar Királyi Honvédség 6. tüzérosztálya telepedett meg, később Hadik András, II. Rákóczi Ferenc, illetve Gábor Áron nevét felvéve.

A Kállói úton 1929 és 1931 között megépült a Damjanich laktanya.

– A 2. világháborút még megelőzte a 1938-as győri fegyverkezési program, amikor 600 millió pengőt fordítottak fegyverre, 400 milliót laktanyákra. Nyíregyházán is ekkor épült a Bottyán, a repülőtéri barakk, a kis Gábor Áron és a páncélos barakklaktanya. A város több fegyvernemben fogadott had­osztályokat, 1942 októberétől lovashadosztályt is. A háborúban a lovasdandár, a 4-es huszárok, a 22-eseink vívtak elkeseredett harcokat, a 12-es gyalogezredből pedig alig pár száz katona jött haza a Dontól – folytatta a történész.

A kommunista hatalomátvétel, majd a rendszerváltás után új fejezetek kezdődtek. Dr. Bene János ezekről is szólt, de mivel a hat évtizedről már többször is írtunk lapunkban, az egymást váltó hadosztályokra, az új laktanyák építésére, a haderőnemek 1954-es, majd 2004-es végső felszámolására most nem térnénk ki részletesen.

Öröm viszont, hogy 2018 ősze óta a 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezreddel ismét van Nyíregyházának „saját” alakulata, aminek a közreműködésével még sokat hallunk majd a katonaeszményekről.

MJ