Lelkesen vizsgáztak a tűz csiholói

Alighanem még Héphaisztosz kovácsisten is ott ólálkodott, leselkedett kíváncsian tegnap Tiszaeszláron, hallva, micsoda csengő-bongó kopácsolás támadt a faluban. Vajda László népi iparművész, a népművészet mestere portáján éppen azoknak a tanoncoknak tartottak gyakorlati vizsgát, akik még tavaly ősszel eldöntötték, hogy részt vesznek az ország egyetlen, kelet-magyarországi 900 órás felnőttképzésén, és kovácsmesterségre adják a fejüket. Nem is akármilyen mesterségre, hiszen sikeres szakvizsga esetén szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező díszműkovácsoknak mondhatják magukat.

A kovácstűz fényében

Szerencsénkre előző nap a csoport első fele már vizsgázott, így szebbnél szebb vizsgamunkákat is láthattunk az udvaron kiállítva. Ám a látvány ezt leszámítva is nézőcsalogató volt: mobil kohókban vidáman pattogott a koksz tüze, a közel ezer Celsius-fokon pedig egészségesen pirult az anyag, hogy néhány kalapácsütésre millió hullócsillagként peregjenek szerte a szikrák.

Miután köszöntésképpen a ház fiatal komondora, Szultán is jól körbenyalt, ifj. Vajda Lászlótól, az egyik csoport gyakorlati oktatásvezetőjétől megtudtuk, hogy már tavaly év elején elkezdték a toborzást, de csak őszre jött össze a 18 fős kötelező létszám.

– Vegyes korosztály van most itt a 18 évestől a 45 évesig, közülük többen már fogtak a kezükben kovács­szerszámokat. Az ország minden szegletéből – Borsod és Szabolcs megye mellett Pécs mellől, Vas, ­Zala, Esztergom megyékből, Budapest környékéről –, de még a határon túlról, Nagyváradról is jöttek. Szerencsére Tiszalökön találtunk egy szakintézményt, ahol befogadták a 300 órás elméleti oktatást, itt nálunk pedig hétvégeken megtartottuk a 600 órás gyakorlati képzést – hallhattuk. Mint kiderült, öt éve semmiféle kovácsképzés nem volt szerte az országban, díszműkovácsokat pedig száz éve nem adtak a hazának. Ráadásul úgy volt, hogy a mesterséget kiveszik a szakmai jegyzékből, amit nem kevés utánajárással szerencsére sikerült elodázni. Így talán nem tűnhet el a képzésből sem, és mivel érdeklődés van, lesz kinek továbbvinni a szakmát a jövőben.

A kelevéztől a szekéroldalig

S hogy mi mindent készít egy díszműkovács? Számos szép eszközt, használati tárgyat az épületdíszítő elemektől a fegyvereken, kapukon, kerítéseken át egészen a belső használati tárgyakig. Ráadásul jórészt kézi erővel, autentikus eszközökkel és módszerekkel. Ehhez mérten alakították ki a vizsgafeladatokat is, a kihúzható 10 tételben a honfoglalás korától a ma is használt eszközökig minden szerepelt: tűzikutya, edényalátét, ajtóvasalat, kopogtató, középkori fokos, honfoglalás kori kopjavég (kelevéz), háromágú fogas vagy a lőcsös szekér díszítő­eleme, a szekéroldal.

A Pest megyei Hévízgyörkről érkező Tóth József egy bográcskanál és a hozzá tartozó bográcsvilla elkészítését kapta vizsgafeladatul, és büszkén mutatta, hogy a hatórás vizsga eltelt ideje alatt a kanalát már csak díszítgetnie kell, és a villába is belekezdett.

– Az első három percben még nem volt őszinte a mosolyom, de jó irányba haladok. Falusi környezetben nőttem föl, így a ház körüli, kézzel végezhető munkák, benne a kalapács soha nem volt idegen a számomra. Néhány éve egy kirándulás alkalmával láttam egy középkori fegyverbemutatót, az élmény hatására a nap végén már azt kerestem az interneten, hol találhatnék kovácsképzést. De a látszat ellenére nem a fegyverkovácsolás, hanem az épületdíszítés vonz. Engem ez az életvitel, a szabad alkotás öröme nagyon megragadott, és a kollégákon is ezt látom. Jó átélni, hogy olyan dísztárgyakat tehetünk le az asztalra kemény fizikai munkával, amiben a laikus is látja a befektetett erőfeszítést. A mestereknek, Vajda Lászlónak és fiának pedig minden szavára érdemes figyelni, hihetetlen tapasztalat van mögöttük – lelkendezett Tóth József, aki civilben mezőgazdasági gépész­mérnök.

Elmélet és gyakorlat egysége

– Egy díszműkovácsnak ismernie kell, miből is áll a falusi vagy népi vasművesség, és az én feladatom az volt, hogy a szakmai tudás mellé három terület – néprajz, szakrajz, vasművesség – háttérismeret-anyagát is odategyem – mindezt már Buczkó József vizsgabizottsági tag, néprajzkutató mondta el lapunknak, aki nem mellesleg rajz szakos tanár és kovács is. – Egyformán elvárás, hogy a vizsgázó a megadott rajz szerint dolgozzon, de a megszerzett esztétikai többletet, a néprajzi motívumokat – ezúttal jobbára az alföldieket, amelyekben gyakran előjön a bajelhárító, védő szerepű kígyómotívum – is használja. A régi mesterek is így tettek, megfelelve a közigénynek – fogalmazott.

S bár a vizsgabizottság tagjai a munkadarabot és a szerszámot senkinek a kezéből nem vehették ki, menet közben azért szívesen adtak tanácsot a leendő kovácsoknak, akik lapunk megjelenésének napján már az elméleti tudásukról adhattak számot.

MJ