Siketek Bajnokok Ligája

2019.05.08. 13:55

A vásárosnaményi játékvezető hallatlanul nagy sikere

Kóra István Londonban életre szóló élményekkel gazdagodott.

Hallottak már a Siketek Bajnokok Ligájáról? Viszonylag szűk körben ismert, hogy régóta megrendezik a speciális labdarúgó-versenysorozatot, melynek legutóbb részese lehetett Londonban a vásárosnaményi Kóra István, a szabolcs-szatmár-beregi játékvezetői keret tagja.

Örömmel mondott igent

– Magyarországot hárman képviseltük játékvezetőként: Cserni Tamás Pest megyéből, Vasas György Hajdú-Bihar megyéből, valamint én. A tavalyi milánói teljesítményem meg­győzhette a szervezőbizottságot, mert januárban e-mailben kerestek fel: tudnám-e vállalni az idei szereplést is? Természetesen örömmel mondtam igent a felkérésre, hiszen az olaszországi Siketek Bajnokok Ligája hatalmas élmény volt.

A mostani lebonyolítás során négy csoportban három-három csapat küzdött egymással, majd következett a kieséses szakasz. A végső győzelmet az angol St. Johns DFC csapata szerezte meg, megelőzve a svéd Göteborgot és a tavalyi győztes görög POK Athens együttesét. A Győr a 12. helyen végzett.

Kóra István (balról az első) Milánó után Londonban is bizonyított a szervezőknek | Fotó: DCL Football London 2019

– A St. Johns–Morias Tripoli (görög), a Karlsruhe (német)–Krakow (lengyel) csoportmérkőzéseken asszisztens, a Charlton (angol)–Patras (görög) csoportmérkőzésen játékvezető voltam. A kieséses szakaszban a Karlsruhe (német)–Fulham (angol) negyeddöntőben és a St. Johns–­POK Athens elődöntőben asszisztens voltam. A Göteborg–Karlsruhe elődöntőben a tartalék-játékvezetői teendőket láttam el. A Karlsruhe–Birmingham (angol) női elődöntő játékvezetője lehettem. A tornát London Dartford és Charlton városrészében rendezték meg.

Ismerni kell a jelnyelvet

– Játékvezetői szempontból elengedhetetlen a nemzetközi jelnyelv és az angol nyelv ismerete. Mivel a játékosok és a szakmai stáb zöme hallássérült, így mérkőzés közben a játékvezetőnek a síp használata mellett zászlóval is jeleznie kell a játék megszakítását és újraindítását. – Ezt eleinte nehéz volt megszoknom. Speciális szabály, hogy a sípszó utáni labdaelrúgásért nem figyelmeztethetünk, a többi szabályban a nemzetközi szabályalkotó testület (IFAB) által elfogadott hivatalos szabályok a mérvadóak – említette Kóra István, majd hozzátette: – 2020-ban Göteborg lesz a házigazda, és a mostani teljesítményemre hivatkozva jelezte a szervezőbizottság, hogy szeretettel várnak oda is.

LTL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában