2019.06.05. 19:55
Az Ibrány megvédte címét a kupában
Kiss Tamás csapata magabiztos győzelmet aratott a Megyei Magyar Kupa döntőjében.
Fotó: Pusztai Sándor
Épp csak elkezdődött a Megyei Magyar Kupa-döntő, azonnal leszakadt az ég. Talán ez hozta meg a későbbi gólzáport is, aminek az első találatáig sem kellett sokat várni. Az elkövető nem más volt, mint az ibrányiak játékosa, Somogyi Márk, aki az év ezen szakaszában rendszeresen megzörgeti a Nyíregyházi Városi Stadion valamelyik kapujának hálóját. A támadó a 2017-es fináléban még a Balkány színeiben duplázott, tavaly már az Ibrányt segítette góllal és ebben a döntőben sem akarta megszakítani a hagyományt. Három perccel később a második találatát is megszerezhette volna, ám ziccerét védte Tóth Dániel.
A Balkány ettől függetlenül nem játszott alárendelt szerepet, beívelésekkel többször is veszélyt teremtett, igaz, nagyobb lehetőségei az Ibránynak voltak. A félidő vége felé Kiss Roland még megkínálta egy nagy lövéssel Tóth Norbertet, aki védett, a szurkolók azonban nem bosszankodhattak ezen sokáig, inkább az foglalkoztatta őket, hogy mi van a súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedő Potornai Márkkal. A balkányi játékos ugyanazt a lábát fájlalta, amit korábban megműtöttek már.
A „hazaiak” számára a folytatás sem alakult jobban, a második játékrész elején növelte előnyét az Ibrány, és hamarosan egy szép akció végén megszületett a harmadik találat is. A Balkány azért nem adta fel, Onisziko Vadim lövését előbb védték, majd a kipattanót kiszorított helyzetből, furcsa mozdulattal pörgette a kapuba és ő is belesérült az akcióba, ám az igencsak szűkös változtatási lehetőségei miatt a pályán hagyta őt Mirgai László. Könnyen folytatódhatott volna a zárkózás, ám Kiss Roland 22 méteres szabadrúgása a lécen csattant.
Nem hibáztak viszont az ibrányiak, a 80. percben a végletekig kijátszott helyzetből lényegében eldöntötték a mérkőzést. Izgalmakat már nem, helyzeteket azonban még tartogatott a meccs, ám az eredmény nem változott. Az Ibrány éles formája tehát kitartott, a bajnoki második hely után diadalmaskodott a Megyei Magyar Kupában, ezzel megvédte címét.
Megyei Magyar Kupa-döntő
Balkány-Ibrány 1-4 (0-1)
Nyíregyházi Városi Stadion, 500 néző, v.: Paráda (Papp, Piskóczi).
Balkány: Tóth D. – Zagijev, Kiss R., Gelsi, Potornai (Takács), Csehil, Posta, Ohár, Lakatos, Tóth Z. (Onisziko), Huszár. Edző: Mirgai László.
Ibrány: Tóth N. – Majoros (Kiss P.), Nagy D., Csáki (Szűcs), Somogyi T., Szabó (Vidoven), Gergely, Kovács (Farkas), Jeddi, Somogyi M. (Pápa), Pócsi. Játékos-edző: Kiss Tamás.
Gól: Onisziko, illetve Somogyi M., Posta (öngól), Nagy D., Somogyi T.