e-sport

2020.04.08. 09:27

Virtuális sportpályáról a valódi lelátóra

A hagyományos sportfogyasztási szokások megváltozásával nagyobb figyelmet kap az e-sport.

Az utóbbi hetekben szinte a nullára süllyedt azon sportesemények száma, amiket élőben nézhetünk a televízióban. Különböző sportágak ligái és jó pár klub két irányba indult el, annak érdekében, hogy ilyenkor is kiszolgálja a rajongóit.

Az egyik irány a múltba vezet vissza, és legendás mérkőzéseket idéz fel, a másik pedig lényegében a jövőbe mutatóan e-sport-tartalmakat gyárt. Miről is van szó?

Nagy klubok szakosztályai

A gyerekek már 15-20 éve (egyes változatokkal még régebb óta) is szórakoztak otthon videójátékokkal, manapság pedig sokakat szinte „kirángatni” sem lehet a virtuális világból. Számos játékos élőben közvetíti, ahogy játszik, de bajnokságokat is szerveznek, amelyek főképp az Egyesült Államokban és Ázsiában tízezreket vonzanak a csarnokokba és milliókat a televízió elé.

Több mint egymilliárd dolláros iparágról beszélünk, ami a sportpiacra is betört már. Létezik stratégiai, lövöldözős és tényleges sportjáték is, például Forma–1, FIFA, NBA vagy NFL.

Magyarországon még mondhatni a kezdeteknél járunk, de érdemes megemlíteni, hogy olyan nagy, hagyományos egyesületek, mint a Ferencváros, az MTK, a Vasas vagy a Honvéd is alapítottak e-sport-szakosztályt, sőt lassan két éve a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. is rendelkezik ilyennel.

– Ezekben az időkben többen felfigyelnek az e-sportra, már csak azért is, mert például a Forma–1-es és az NBA-s sportolóknak is indítottak bajnokságot, márpedig ők rengeteg nézőt vonzanak – mondta Puki István, a nyíregyházi e-sport-szakosztály vezetője.

Az e-sportból a hagyományos sportok is profitálhatnak.

– Két éve kerestem meg Sitku Ernőt és Kőhalmi Richárdot, hogy én szívesen foglalkoznék ezzel a munkám mellett. Nekem az lenne a célom, és Ernőék is azt szeretnék elérni, hogy a gyerekek a videójáték mellett mozogjanak is, megismerjék a hagyományos sportokat, és ha a játékban megkedvelik az adott sportágat, akkor remélhetőleg szívesen kimennek élőben is megnézni.

Az mindig kérdés, hogy a szülők miként állnak az e-sporthoz. Valaki elutasítja, mert a gyerek ténylegesen nem mozog, más viszont felismeri, hogy a játéknak kompetenciafejlesztő hatása is van.

A szülők részéről még vegyes a kép, hogy mennyire fogadják el, a gyerekek részéről viszont megvan az érdeklődés, ez látszott például a nemrég rendezett Continental E-sport Kupánkon is

– emelte ki Puki István.

– Számos kompetenciát fejleszt: nyelvet, problémamegoldó készséget, szem-kéz koordinációt, logikát, és miként a hagyományos sportok is, megtanítja a kisgyereket, hogyan kell méltósággal veszíteni, és miként kezelje a győzelmet.

MK


 

Nem csupán szórakozás, a felkészülés része is lehet

Az NBA-ben a napokban kezdődött el tizenhat játékos részvételével a virtuális bajnokság, a spanyol La Liga futballistái a FIFA 20-ban mérték össze tudásukat, korábban megmérkőzött egymással az Újpest és a Kisvárda labdarúgócsapata is, indul a Hungaroring E-sport Bajnokság Michelisz Norbert mentorálásával, de Formula–1-es futamokat is rendeznek virtuálisan.

A virtuális játék az autósportban nem is játék már, hanem a felkészülés része. Mivel az utóbbi években egyre szigorúbbak a tesztelés szabályai és kevesebb időt kapnak erre az istállók, megtalálták a módját annak, hogy ne csak a pályán gazdagodjanak hasznos információval. Profi szimulátorral a pilóták begyakorolják a pályát, a csapatok tesztpilótái pedig még náluk is többet „vezetnek” ilyen módon, hogy a szakemberek ezáltal megismerjék, miként működik az autó különböző beállítások és körülmények mellett.

Ezek is érdekelhetik