Salakmotor

2021.06.05. 20:00

Hamarosan jöhet a világbajnoki szint

Tizenkét nemzet vaspapucsosai küzdenek majd a Grand Prix nagyhalászi kvalifikációján.

ML

A két esztendővel ezelőtti felnőtt Európa-bajnoki challenge-en Grigorij Laguta (piros sisakjelzéssel) a remek pályán kívül és belül is tudott előzni, és minden futamát megnyerte | Fotó: Mán László

A szezonnyitó jól sikerült a Nagyhalászi Speed­way Ringen. A salakmotorozás hazai ékszerdoboza rangos találkozóval nyitott, hiszen az U19-es Európa-bajnokság első selejtezőjének adott otthont. Miként arról már beszámoltunk, a verseny izgalmas futamokat hozott, az első öt helyezett főversenyzőként, a hatodik tartalékként jutott a rigai döntőbe.

Nem sokat kell várni a következő találkozóra, amely még rangosabb. Eddig a két évvel ezelőtti felnőtt Euróa-bajnoki challenge jelentette a csúcsot, ez most meg fog dőlni. Június 19-én Grand Prix-kvalifikációnak ad majd otthont a nagyhalászi ovál.

A két esztendővel ezelőtti felnőtt Európa-bajnoki challenge-en Grigorij Laguta (piros sisakjelzéssel) a remek pályán kívül és belül is tudott előzni, és minden futamát megnyerte | Fotó: Mán László

A Nemzetközi Motorsportszövetség (FIM) megváltoztatta a 2021-es Grand Prix-kvalifikáció menetrendjét. Az idén négy kvalifikációs versenyt rendeznek június 19-én. Nagyhalász mellett a skóciai Glasgow, a horvát Gorican és az olasz Terenzano lesz a helyszín. A legjobbak jutnak majd a mindent eldöntő versenyre, amelyet augusztusban a szlovákiai Zsarnócán rendeznek.

Mindenhol előzhetnek

– Úgy gondolom, az U19-es Európa-bajnoki selejtezővel is színvonalas versenyt adtunk a szurkolóknak – kezdte érdeklődésünkre Albók József, a Nagyhalász Speedway Ring tulajdonosa.

– A pálya ismét jelesre vizsgázott, a FIM Europe és a MAMS illetékesei is elismerően nyilatkoztak. Természetesen már aznap elkezdtük a pálya felkészítését a következő versenyre, amellyel egy szintet ismét léptünk feljebb, hiszen ez már nem Európa, hanem a világ élmezőnyének viadala lesz.

Nem véletlenül tetszett meg a pálya a nemzetközi szövetség illetékeseinek, hiszen angol típusú, és a tervezésénél úgy alakítottuk ki a kanyarokat és a pálya döntését, hogy nemcsak a belső, hanem a külső ív is lehetőséget adjon a gyors motorozásra.

– Ez elehetővé teszi, hogy minden starthelyről lehessen nyerni, a külső íven is lehet előzni. Ezekre már nagyon sok példa volt, a legutóbbi U19-es Eb-selejtezőn is. Grigorij Laguta pedig a két évvel ezelőtti challenge viadalon bebizonyította, hogy minden sisakjelzéssel lehet nyerni, hiszen valamennyi futamában az élen zárt. Bízom benne, hogy a Grand Prix-kvalifikáción hasonlóan színvonalas motorozást láthatunk.

Erre garanciát jelenthetnek a motorosok, hiszen tucatnyi nemzet kiválóságai húzzák majd a gázt. A végleges rajtlista még nincs meg, de biztosan lesz ausztrál, dán, svéd, lengyel, orosz vaspapucsos. Magyarokért is szoríthatunk majd, hiszen két főversenyző mellett két tartalék is lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában