salakmotor

2021.09.15. 09:51

Dennis bajnok akart lenni, megcsinálta

A Nagyhalászi Speedway Club nagy sikere mögött igazi csapatmunka van.

ML

Egyszer lenn, máskor fenn! Néhány hete még a visszavonulás gondolatával foglalkozott Fazekas Dennis, aztán Albók József, a Nagyhalász Speedway Club vezetője, a nagyhalászi pálya tulajdonosa visszaigazolta klubjába a fiatal tehetséget.

Ő bízott benne, a vaspapucsos pedig meghálálta ezt, és szombaton a szezonzáró nagyhalászi versenyen megszerezte a magyar bajnoki címet.

A szlovén–szlovák–magyar közös bajnokság színvonalas zárófordulóján remek motorozással a második helyen végzett.

Fazekas Dennis számára örökké emlékezetes marad az elmúlt szombat. A húszesztendős salakmotoros ekkor szerezte meg a bajnoki címet. A szlovén–szlovák–magyar közös bajnokság zárófordulóján a második helyen végzett, amivel a magyar szövetség kiírásában az élen zárt.

Köszönet a segítőknek

– Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy elértük, amit szerettünk volna és nagyjából már felfogtam, hogy milyen nagy sikert értem el – kezdte a beszélgetést az újdonsült bajnok.

A döntőben a rajt után Miesiac határozottan tette ívre a motorját, Dennis a szegélyt választotta | Fotó: Mán László

– Ezen a fórumon is szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített a nagy siker elérésében. Tökéletes háttérrel vagyok ellátva, amit Albók Józsefnek köszönhetek. Szintén hálás vagyok Vasinak, Szlovenszki Lacinak, Szegecsnek, Subinak (Vaskó Tamás, Szegvári Róbert és Tihanyi Sándor, a szerk.). és még sokaknak.

Jól sikerült rajtok

Dennis egy második hellyel kezdett, aztán jött két futamgyőzelem, egy harmadik és egy második hely, a 11 ponttal kisdöntőzött. Legbelülről rajtolt, túlságosan is gyorsan, mert figyelmeztették, és új startot rendeltek el. Ezt is megcsípte Dennis, és remek körözéssel a piros sisakjelzéssel harmadszor ért elsőként a célba.

A harmadik David Rempala szelfije a dobogón, bal szélen Dennis, középen Miesiac | Fotó: Mán László

Jöhetett tehát a finálé. Itt kék sisakjelzéssel szintén remekül rajtolt és a lengyel Extraligában motorozó Pawel Miesiaccal látványos és izgalmas csatát vívott. Végül a versenyt veretlenül záró Miesiac mögött másodikként ért célba a szintén lengyel David Rempala és a szlovén bajnok Matic Ivics előtt.

– A második rajt is sikerült, és próbáltam nagyon koncentrálni. A motort úgy állítottuk be, hogy belül a szegélyen legyen jó. Az edzéseken mértük az időket és akárhogyan is számolgattunk, kívül is haladós volt, de belül gyorsabb.

A döntőben is jól sikerült a start, nagyot csatáztam Miesiaccal, aki nagy versenyzőnek számít.

– A második hellyel is nagyon elégedett vagyok, hiszen a fináléban remek ellenfelekkel mentem. Ám nem azzal foglalkoztam, hogy kik indulnak mellettem, hanem hogy szeretném megnyerni a versenyt. Nagyon örülök, hogy ilyen remek motorosokkal mehettem együtt, meg kellett küzdenem velük, és nekik is velem – így Dennis.

Albók József sokat tett Dennis sikeréért | Fotó: Mán László

– Én nagyon bíztam Dennisben, nem véletlenül igazoltam vissza a vasadiaktól – vette át a szót Albók József, a nagyhalászi klub elnöke, a pálya tulajdonosa. – Nagyon elavult volt a technikája, nem jöttek az eredmények, már abba akarta hagyni a motorozást. Meggyőztem a folytatásról, én hittem benne, hogy magyar bajnok lehet, mert ismerem a mentalitását.

Korábban is nagyon akart

– Ő korábban is nagyon akart teljesíteni, ám az akkori technikával nem tudott. Megadtunk neki mindent, motorokat, blokkokat, gumikat, felszerelést és remek szakmai hátteret. Vaskó Norbi világbajnoki résztvevőknek szerelt, Szlovenszki Lacit sem kell bemutatni és még vannak néhányan, akik szintén segítenek és mindenki tudja a feladatát. Nagyon boldog vagyok, hogy a Nagyhalászi Speedway Clubnak immár magyar bajnoka van – így Albók József.

Ez is nívós verseny volt

Ami a szombati versenyt illeti, nem kis bravúr volt az utolsó pillanatban olyan remek versenyzőket szerezni mint a végső győztes Miesiac, aztán a harmadik David Rempla, az ötödik Tomasz Orwat. A közönség a nagyhalászi oválon megszokott nívójú versenyt láthatott izgalmas futamokkal, remek párviadalokkal.

– Úgy gondolom, hogy az utolsó pillanatban érkező lengyel motorosok indulása növelte a verseny színvonalát. Ők odatették magukat, bizonyították, hogy nem véletlenül szerepelnek legjegyzettebb bajnokságokban, így a közönség jól szórakozhatott, és ez a legfontosabb – így Albók József.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában