Így döntött meg a Kisvárda minden klubrekordot

A Kisvárda Master Good története legeredményesebb idényét produkálta. A rekordszámok felsorolása helyett rögzítsük a legfontosabbat: a szabolcsi csapat ezüstérmet szerzett az NB I.-ben! A Várda Joao Janeiro vezetőedzővel kezdte meg a szezont, majd a portugál tréner távozása után, a 13. fordulótól az addigi segítője, Erős Gábor irányította az együttest. Őt kértük meg arra, hogy értékelje a mögöttünk hagyott bajnoki évadot. 
 

Ha csak a legegyszerűbb statisztikai mutatókat vizsgáljuk, azok is megmagyarázzák a Kisvárda ezüstérmét: a második legkevesebb gólt kapta a csapat, és a plusz tizenhatos gólkülönbség is a második legjobb a mezőnyben. A mérkőzéseket látva a „szemteszt” is azt bizonyította, hogy a kisvárdai együttesnek a stabil védekezés és a hatékony támadásvezetés az erőssége. A nyári felkészülési időszakban lehetett már sejteni, hogy kiemelkedő lesz a gárda ezekben a játékelemekben? 

Megalapozott volt, hiszen ha visszaemlékszünk, már az előző idényben is a második legkevesebb gólt kaptuk. A védekezés akkor is rendben volt, ami jó kiinduló alapot nyújtott, erre jött rá az att­raktívabb támadójáték – tehát a stabilitás mellett többre voltunk képesek támadásban. Ennek köszönhető a több szerzett gól és a több győzelem. Mindenképp nagy segítségére volt a csapatnak, hogy Mesanovic és Asani személyében két minőségi támadójátékos érkezett. Szakkommentátorok, újságírók véleménye alapján a csapatunk általában jó mérkőzéseket játszott. Persze nem minden alkalommal, de a találkozóink hetven százaléka élvezhető volt. 

A bajnokság első felében bámulatosan teljesített a csapat, tizenhét mérkőzéséből tízet megnyert és harmincnégy pontot szerzett. Ebben a naptári évben már inkább a döntetlenek voltak jellemzőek, ami talán azt is mutatja, hogy nehezebb volt a szezon második fele. 

A csapatok erősítenek télen, és bár mindenkinek más a célja, minden csapat küzd valamiért. Valaki a kiesést akarja elkerülni, más kapaszkodni akar az élmezőnyhöz, ott egy-két gárda a bajnoki címért vagy az európai kupaszereplést érő helyekért versenyez. Azzal, hogy kiváló őszt produkáltunk, a figyelem is nagyobb lett. Azt nem mondanám, hogy minden ellenfelünk összerezzent a nevünk hallatán, de nem úgy érkeztek ide a csapatok, hogy innen könnyen elvihetik a három pontot. Tény, hogy az iksszel nem tudsz annyira haladni, de a csapat életében nagyon fontos, mert megadja a stabilitást. Kialakult rólunk az a kép, hogy ezt a gárdát nagyon nehéz megverni. Amiatt is volt nehezebb a tavasz, mert tartottak tőlünk a csapatok, senki nem futott fejjel a falnak. Ilyenkor nehezebb nekünk is játszani. Idegenben sem feltétlen azért értünk el döntetleneket, mert deffenzívek voltunk, hanem az ellenfél játszott védekező felfogásban. Végül az egész szezonban hatszor kaptunk ki, ebből a mi stábunkkal huszonegy meccsen háromszor, elértünk tízmeccses veretlenségi sorozatot, aminél csak a Fradi csinált jobb szériát, a hazai mérlegünk viszont a Ferencvárosénál is jobb. 

A Kisvárda az elsőtől az utolsó fordulóig dobogós helyen állt, de a csapaton belül mikortól kezdtek el igazán komolyan beszélni az éremszerzésről? 

Második helyen fordultunk, majd február elején, a Honvéd elleni győzelemmel a négyből kilencpontos előnyt csináltunk a Fehérvárral szemben. Innentől kezdve tudtuk, hogy jó helyzetben vagyunk, mivel a bajnokság erős, hét-nyolc meccset nem nagyon lehet nyerni egyhuzamban. Szépen teltek a mérkőzések, csipegettük a pontokat. A második félévben egy hullámvölgyünk volt talán. A Fehérvár ellen sem feltétlen a vereség ténye volt bosszantó, hanem annak a módja, hiszen nem néz ki jól, ha három nulláról kikapsz öt háromra. Abból a pofonból fel sem tudtunk ébredni, a Mezőkövesdtől is kikaptunk hazai pályán, de a megingás eddig tartott, a csapat ki tudott jönni a hullámvölgyből és nem kaptunk ki többször. 

Önnek melyik volt nagyobb kihívás: az őszi szezon végén ideiglenesen vezetni a csapatot, vagy tavasszal, már teljes értékű vezetőedzőként irányítani az együttest? 

Természetesen a második. Joao Janeiro távozása után nem új edzőt hoztunk, aki esetleg változtatott volna dolgokon, hanem az tűnt egyszerűbb megoldásnak, ha olyan valaki veszi át a kispadot, aki ismeri a rendszert és azt tovább tudja vinni. Az az öt mérkőzés arról szólt, hogy lássuk, a srácok vevők-e erre, tudom-e őket motiválni vezetőedzőként is. A felkészülést összerakni komolyabb feladat volt. A csapat addig jól szerepelt, ezért kicsit az elvárások is megnőttek. A felelősséget össze sem lehet hasonlítani. Kiemelem, hogy ez nagy csapatmunka eredménye, a stábtagokkal együtt dolgoztunk, a siker az övék is. Révész Attila sportigazgató is látta a köztünk lévő kohéziót, ezért is adta meg nekünk a lehetőséget. Gerliczki Máté asszisztensedző, Sandro Tomic kapusedző, Oláh Gergő technikai vezető, Dudás Dániel erőnléti edző segítette a munkámat. A csapatot próbálta óvni a sérülésektől és kezelte a játékosokat Nagy „Jáccó” István, valamint Szi­lágyi Norbert, az ő segítője. Azt éreztem, hogy nemcsak a stáb, hanem a körülöttünk lévő emberek is azért dolgoztak, hogy sikeres legyen a csapat. Talán mondhatom, hogy szerethető stábot alkottunk. Hatalmas köszönettel tartozom ezeknek az embereknek, mint ahogy természetesen a focicsapatnak is, mert lehet minden jó, ha a csapatod nem vevő arra, amit képviselsz. A csapat vevő volt erre, ezáltal jött össze ez a szenzációs eredmény, így tudtuk megdönteni az összes klubrekordot.