Kézilabda

2022.05.24. 10:24

Megkoronázták a szezonjukat a kisvárdai kézisek

A Kisvárda higgadtan és rutinosan játszott a kulcshelyzetekben.

BB

Mészáros-Mihálffy Adrienn (17) jól szállt be a mérkőzésbe

Fotós: KM-archív/Dodó Ferenc

Mészáros-Mihálffy Adrienn (17) jól szállt be a mérkőzésbe

Fotós: KM-archív/Dodó Ferenc

Az már három fordulóval ezelőtt eldőlt, hogy a hetedik hely megszerzéséért az MTK és a Dunaújváros mellett a Kisvárda Master Good SE vívott külön harcot. A három csapat közötti minibajnokságot végül a szabolcsiak nyerték, hiszen az utolsó előtti fordulóban hazai pályán kiélezett végjátékot követően egy góllal múlták felül a fővárosi kék-fehéreket. Bakó Botond csapatának múlt szombaton az utolsó percekben ismét nem remegett meg a keze és ismét egygólos győzelmet aratott Dunaújvárosban (25–26), megszerezve ezzel a hetedik helyet. 

Egységet mutattak 

– Nagyon örülök és büszke vagyok a lányokra, mert ez a hetedik hely nagyon értékes pozíció ebben a bajnokságban. Az utolsó két mérkőzésünkön éles végjátékban sikerült nyernünk, bebizonyítva ezzel azt, hogy az előző három-négy forduló csak rosszabb periódus volt, megmutattuk, hogy ez az igazi arcunk – fogalmazott Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője. 

– Saját helyzetünket megnehezítve érkeztünk az utolsó két fordulóra, a lányok viszont erre a két mérkőzésre egységet mutattak, olyan játékot produkáltak, bizonyítva ezzel sportemberi nagyságukat, amellyel két jó csapatot sikerült legyőznünk. Pedig rossz előjelekkel utaztunk Dunaújvárosba, Tamara Radojevicsnek nem jött rendbe a bokája, Leskóczi Boglárka az utolsó edzés után háztartási balesetet szenvedett, négy öltéssel kellett összevarrni a lábszárát, Mészáros-Mihálffy Adriennek kifordult a bokája, lépni alig tudott. Gondjainkat tetézte, hogy a dunaújvárosi szállodában olyan meleg volt, hogy alig lehetett megmaradni, ráadásul a szomszédban hajnali négyig koncert, illetve diszkó volt – sorolta a felmerülő problémákat a vezetőedző. 

– Ennyi negatív esemény után komoly tartással játszottunk egy jó mérkőzést. Nem a legszebb játék dominált a pályán, de higgadtak és rutinosak voltunk végig, a döntő pillanatokban mindig jó döntéseket hoztunk, kézben tudtuk tartani az eseményeket. Mindig volt valaki, aki megrázta magát, vagy egyénileg, vagy taktikailag húztunk egy váratlant. Szokták mondani, hogy minden jó, ha jó a vége. Azt gondolom, hogy megérdemeltük, hogy megtartsuk a hetedik pozíciónkat, mert nagyon sok munkát beletettünk – zárta Bakó Botond. 

Kézilabda: NB I., női

További eredmények: Mosonmagyaróvár–Fehérvár 29–28 (16–15), Győr–Debrecen 25–28 (13–16), FTC–Vác 38–16 (19–9), Vasas–Siófok 27–33 (13–17), Érd–Budaörs 28—29 (15–15), MTK–Szombathely 26–35 (12–19).

A bajnokság végeredménye

1. Győr 26 25 – 1 876-568 50 

2. FTC 26 25 – 1 849-574 50

3. Debrecen 26 21 – 5 758-636 42

4. Vác 26 17 – 9 799-758 34

5. M.óvár 26 14 2 10 812-756 30

6. Siófok 26 15 - 11 780-763 30

7. Kisvárda 26 11 2 13 657-700 24

8. MTK 26 9 4 13 691-747 22

9. Dunaújváros 26 10 – 16 701-762 20

10. Fehérvár 26 7 2 17 668-746 16

11. Budaörs 26 7 2 17 684–809 16

12. Érd 26 6 – 20 662-782 12

13. Szombathely 26 5 2 19 683-827 12

14. Vasas 26 3 – 23 681-873 6

 

Mészáros-Mihálffy Adrienn (17) jól szállt be a mérkőzésbe
fotó: KM-archív/Dodó Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában