Városi Sportgála

2022.12.07. 17:11

Nyíregyháza sportjának színe-java

Díjak, serlegek sokaságát adták át a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében a Városi Sportgálán.

dr. Kovács Ferenc, Sztankovics Anna és Szollár Gergő

Fotós: Gazdag Mihaly

A megszokott tréningruha helyett ünneplőbe öltözve érkeztek a sportolók és az edzők szerda délután a Kodály iskolába, ahol az idén is jutalmazták a város kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóit, felkészítőiket, valamint átadták a Jó tanuló-Jó sportoló elismeréseket is. A szervezők lehetetlenre vállalkoztak, egy háromperces kis videóval vezették fel a gálát, amelyben a teljesség igénye nélkül felvillantották városunk sportolóinak hazai bajnokságokon, világversenyeken, kupákon, tornákon aratott sikereit. 
A város jó hírét erősítik
– Ez a sportgála összegzi az egész esztendőt, úgy vélem, sokkal több mint háromperces videót lehetett volna készíteni – kezdte köszöntőjét dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. – A mögöttem látható serlegek, kupák száma is tükrözi, hogy szép sikereket értek el sportolóink és városunk jó hírét vitték, viszik – tette még hozzá.
– Ez a nap nagyon fontos mindannyiunk számára, hiszen hagyományosan ekkor ismerjük el, köszönjük meg az évben sikereket elért versenyzők és edzők munkáját. Minden siker megerősítés, az elvégzett munka visszaigazolása. A sport a város életében is sokkal nagyobb szerepet játszik, mint tíz éve, idén is nagy volumenű sportinfrastruktúra-fejlesztés valósult meg, most is folyamatban van a stadion építése. A nagy eredményeket elért sportolók a város jó hírnevét erősítik, de fontos a közösségépítő szerepe is, a sport mindig összehozza az embereket. Fontos a példamutatás is, különösen a mi városunkban, ahol a szabadidősport is ilyen élénk. Sok sikert mindenkinek, és remélem, jövőre ugyanennyi serleg talál majd gazdára – zárta szavait dr. Kovács Ferenc.

Fotós: Gazdag Mihaly


A köszöntő után kezdődött a ceremónia; az év női sportolója az úszó Sztankovics Anna lett, aki a közelmúltban megvédte bajnoki címét, emellett még két bronzérmet is nyert a kaposvári rövidpályás országos bajnokságon. 
Férfiaknál a három atléta (Helebrandt Máté, Szikszai Róbert, Bakosi Péter) mellett az Európa-bajnoki címet szerző kamionversenyző Kiss Norbert és Kovács Richárd ökölvívó is elismerésben részesült. Utóbbi nem tudott részt venni, hiszen a gála idején már a miskolci országos bajnokságon címe megvédésére készült.
Aztán sorban jöttek a többiek is, válogatottak és a diáksportban jeleskedők. Díjat kaptak a kiemelt támogatók, nyugdíjba vonult testnevelők, a sportágak legjobbjai, illetve a jól tanuló és jól sportolók.
Az ünnepség fogadással és baráti beszélgetésekkel ért véget.

Nyíregyháza Városi Sportgála díjazottjai

Kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért sportolók

Élsport

Nők: Sztankovics Anna (úszás, Nyíregyházi Sportcentrum) – edző: Szollár Gergő.

Férfiak: Kiss Norbert (kamionversenyzés, Révész Racing); Kovács Richárd (ökölvívás, NYVSC) – edző: Nagy Lajos; Helebrandt Máté (atlétika, Nyíregyházi Sportcentrum) – edző: Pokrovenszki József; Szikszai Róbert (atlétika, Nyíregyházi Sportcentrum) – edző: Kerekes László; Bakosi Péter (atlétika, Nyíregyházi Sportcentrum) – edző: Bakosi Béla.

Parasport kategória

Tarjányi István (kerekesszékes vívó, Nyíregyházi Sportcentrum) – edző: Pákey Béla.

Csapatsport kategória

Révész Racing (kamionsport); Nyíregyházi Sportcentrum (ülőröplabda); A’ Studió Futsal (futsal); NyíKSE (kosárlabda); Karsai Motorsport (rali).

Utánpótlás kategória

Barna Bianka Dorottya (úszás) – edző: Urbin Tamás; Dobó Lilla (kosárlabda) – edző: Farkasinszki Gyuláné; Révész Valentina és Vámosi Kiara (aerobik) – edző: Hubacsek László; Laskai Írisz (asztalitenisz) – edző: Dorogi János; Kiss Gergely (lövészet) – edző: Veres Andrea; Petrimán Milán (ökölvívás) – edző: Nagy Lajos; Teremi Bercel Zétény (frizbi) – edző: Hamar László.

Senior sport kategória

Dr. Borza Helga (spartan race); ifj. Belus Tamás (terepultrafutás); Cseh Imre (úszás).

Munkásságáért

Bakosi Béla a város diáksportjáért végzett egy évtizedes munkájáért; Kovács Rita bekerült a Hosszútávúszók Halhatatlanjai közé.

Sportrendezvények kiemelt támogatásáért

Wittur Hungária Kft. (futófesztivál); Michelin Hungária Kft. (bringafesztivál).

Sportrendezvények szervezéséért

Mozaik Med Sportegyesület (I. Nyíregyházi Futófesztivál); Extreme Trail Hungary Sportegyesület (Extreme Trail Akadályverseny); Nyírségi Kerékpárosok Sportegyesülete (OBOR: Nemzetközi Kerékpárverseny); Omnis Forte Egyesület (Csillagfutás); Bringa Sziget (Bringa Piknik); Pokrovenszki Gergely (Decathlon Élménypróba).

Szabadidősport-eseményeken való aktív részvételért

Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium; Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola; Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye.

Városi pontverseny végeredménye

Általános iskolák kategória: 1. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola (5364 pont), 2. Nyíregyházi Arany János Gimn., Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézménye (2916 pont), 3. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye (2516 pont), 4. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános iskola Vécsey Károly Tagintézménye (1504 pont)

Középfokú iskolák

Testnevelési Gimnázium kategória: 1. Vasvári Pál Gimnázium (8640 pont).

Gimnáziumok

I. Kategória: 1. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium (8331 pont), 2. Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola (6865 pont), 3. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium (3258 pont).

II. Kategória: 1. Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (5402 pont), 2. Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium (2588 pont), 3. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium (1932 pont).

Szakközépiskolák: 1. NYSZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium (3074 pont), 2. Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakképző Iskola és Kollégium (1312 pont), 3. Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum (980 pont).

Nyugdíjba vonuló testnevelők

Bakosiné Szenczi Erika (Vasvári Pál Gimnázium testnevelője); Jakobinyi Éva (Kertvárosi Általános Iskola); Pókáné Lizák Éva (Nyíregyházi Bem József Ált. Isk. Kazinczy Ferenc Tagintézmény); Varga Valéria (Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium).

Országos diákolimpiai bajnokok

Egyéni bajnokok: Kriston Ádám (jiu-jitsu grappling fiú V–VI. klorcsoport, Vasvári Pál Gimnázium, felkészítő: Pásztor Ádám); Kerezsi Csenge (kumite karate leány VI. korcsoport 65 kg, Kölcsey Ferenc Gimnázium, felkészítő: Karczub Miklós); Novák Dávid (mediball fiú III. korcsoport, Eötvös József Gyakorló Általános Isk. és Gimn., felkészítő: Varga Zsolt); Bojti Gréta (ökölvívás leány V–VI. korcsoport, Kossuth Lajos Gimnázium, felkészítő: Molnár Bence); Torkos Anetta (target sprint légpisztoly leány VI. korcsoport, Kossuth Lajos Gimnázium, felkészítő: Veres Andrea); Gyuris Kornél (target sprint légpisztoly fiú V–VI. korcsoport, Kossuth Lajos Gimnázium, felkészítő: Veres Andrea); Barna Bianka (úszás leány V. korcsoport, Arany János Gimnázium, Ált. Isk., felkészítő: Urbin Tamás); Hatházi Dóra (úszás leány VI. korcsoport, Arany J. Gimn., Ált. Isk., felkészítő: Urbin Tamás); Molnár Kitti (úszás leány V. korcsoport, Arany J. Gimn., Ált. Isk., felkészítő: Urbin Tamás); Cserfalvi Olaf Nataniel (úszás fiú V. korcsoport, Arany János Gimn., felkészítő: Lőrinczi György); Molnár Dávid (teke fiú, Sipkay Barna Technikum, felkészítő: Cseszlai Sándor).

Csapatbajnokságban első helyen végzett csapatok:

Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola – amatőr röplabda leány III. korcsoport (Pampuch Gréta, Madura Anna, Sulyok Csenge Zsófia, Piószegi Regina, Kalló Olívia, Révész Odett, Szabó Lívia Boglárka, Palicz Vivien, Hrabina Petra, Csabai Flóra Lina, Szulyák Ágnes, felkészítő: Moravszki Gyuláné, Moravszki Gyula).

Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Iskola – amatőr röplabda leány IV. korcsoport (Farkas Réka, Sitku Panna, Pampuch Gréta, Madura Anna, László Molli, Ujlaky Hanna, Buzai Barbara Zsófia, Olcsvári Kincső, Révész Odett, Sulyok Csenge Zsófia, Piószegi Regina, Perevala Jázmin, felkészítő: Moravszki Gyuláné, Moravszki Gyula).

Nyíregyházi Egyetem Eötvös J. Gy. Általános Iskola – aerobik SA-UP2 trió kategória leány (Kovács Eszter, Révész Valentina, Szepesi Mira Vanda, felkészítő: Hubacsek László).

Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium – aerobik SA-UP1-GR kategória leány (Gaál Petra, Kiss Letta, Szabó Sára, Szepesi Gréta Panna, felkészítő: Hubacsek László, Takácsné Gaál Krisztina, Radics János).

Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium – aerobik BA-UP1-TR kategória leány (Asztalos Kitti, Kovács Regina, Németh-Eke Csilla, felkészítő: Hubacsek László, Takácsné Gaál Krisztina, Radics János).

Nyíregyházi Apáczai Csere J. Ált. Isk. – aerobik BA-UP2-GR kategória leány (Juhász Nóra, Kovács Lili, Radványi Flóra, Tamás Réka, felkészítő: Hubacsek László, Takácsné Gaál Krisztina, Radics János).

Nyíregyházi Apáczai Csere J. Ált. Isk. és Alapfokú Műv. Isk. – aerobik BA-UP2-MP korcsoport (Kovács Lili, Tamás Réka, felkészítő: Hubacsek László, Takácsné Gaál Krisztina, Radics János).

Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium – ultimate frizbi (Bácskai Eszter, Molnár Sára, Újvári Diána, Morauszki Roland, Teremi Bercel, Gutyán Marcell, felkészítő: Takács Sándor).

Puska-pisztoly (Tugya Zsombor, Gavola Bence, Kiss Gergely László, felkészítő: Veres Andrea).

Diákolimpiai bajnok versenyzők és csapatok felkészítésében jelentős szerepet játszott testnevelők és edzők:

Moravszki Gyuláné (röplabda), Moravszki Gyula (röplabda), Hubacsek László (aerobik), Takácsné Gaál Krisztina (aerobik), Radics János (aerobik), Takács Sándor (ultimate frizbi), Pásztor Ádám (jiu-jitsu grappling), Molnár Bence (ökölvívás), Veres Andrea (target sprint), Karczub Miklós (kumite karate), Varga Zsolt (mediball), Urbin Tamás (úszás), Lőrinczi György (úszás), Cseszlai Sándor (teke)

Jó tanuló – jó sportoló

Fehér Flóra (aerobik, Zelk Zoltán Ált. Iskola); Pampuch Gréta (röplabda, Móricz Zs. Ált. Iskola), Sitku Panna (röplabda, Móricz Zsigmond Ált. Iskola); Kovács Eszter (aerobik, Eötvös J. Gyak. Ált. Isk.); Szepesi Mira Vanda (aerobik, Eötvös J. Gyak. Ált. Isk); Veress Anna (tájékozódási futás, Krúdy Gyula Gimnázium); Petrovics Artúr (sportlövészet, Arany J. Gimn. és Ált. Isk.); Szűcs Áron István (torna, Eötvös J. Gyak. Általános Iskola); Nyíri Villő (vívás, Krúdy Gyula Gimnázium); Dobó Heléna Lilla (kosárlabda, Krúdy Gyula Gimnázium); Molnár Kitti (úszás, Arany J. Gimnázium); Barna Bianka Dorottya (úszás, Arany János Gimnázium).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában