Futsal, NB II.

2022.12.06. 14:08

Tucatot vágott a Csenger

Magabiztos győzelmet aratott a Csenger Futsal, miközben a Nyírség FC Kistarcsán, a Gyulaháza pedig otthon maradt alul.

A csengeri Lengyel Marcell (zöldben) már az első percben betalált.

Fotós: Csenger FC

A Férfi Futsal NB II. Keleti csoportjának tizenharmadik fordulójában a Csenger a Miskolc csapatát fogadta. A mérkőzés elején egyik klub sem tudott a másik felé kerekedni – egy-egy gólváltás történt –, ám a játékrész végén a szabolcsi egyesület egy percen belül szerzett három találatot, ezzel lényegében eldöntve az összecsapás sorsát. A fordulást követően újfent a nyírségi publikum tapsolhatott, vendég részről csupán Bogyó Károly tudta felvenni a ritmust, így végül 12–4-re nyert az éllovas.

A Nyírség remekül kezdett Kistarcsán, a második felvonásban azonban a Pest megyei társaság akarata érvényesült, így 5-2 után Tóth Ádám második gólja már csak az eredmény szorosabbá tételéhez volt elegendő. Kiélezett meccset hozott a tápiószentmártoni Kincsem Futsal gyulaházi vendégjátéka. Felváltva estek a gólok, ám a második félidő derekától már csak futott az eredmény után a szabolcsi csapat.

Futsal: NB II., Keleti csoport, 13. forduló
Csenger Futsal-MEAFC-Miskolc 12-4 (4-1)
Csenger, Városi Sportcsarnok v.: Szabó, (Juhász, Somogyi-Kiss). Csenger: Makay – Mándi, Bakó, Csorvási, Gaál. Csere: Cséke, Bodó, Bence, Fejes, Oláj, Peterman, Lengyel, Balogh, Zán. Edző: Szilágyi Sándor. MEAFC-Miskolc: Gergely – Balla, Bogyó, Mészáros, Czékus. Csere: Demcsik, Balogh. Gól: Bence (12.), Mándi (19.), Gaál (20., 20, 31.), Lengyel (23., 39.), Oláj (25., 28.). Csorvási (29., 35.), Balogh (37.), illetve Bogyó (16., 26., 34., 37.).

Kistarcsa Futsal-Nyírség FC 5-3 (2-2)
Kistarcsa, Városi Sportközpont, v.: Imrő (Tóth-Tolnay, Frank). Kistarcsa: Bohony – Gellérfi, Puskás, Mezőfalvi, Molnár. Csere: Néma, Zsiák, Devecser, Thurzó. Nyírség FC: Budaházi M. – Tóth, Budaházi L., Pekk, Tóth Á. Csere: Kósa, Haller, Tóth Cs., Domokos. Edző: Szabó Dávid. Gól: Pekk (5. - öngól), Puskás (15.), Molnár (27.), Néma (30.), Gellérfi (33.), illetve Haller (9.), Tóth Á. (11., 39.). 

Gyulaháza Futsal-Kincsem Futsal 4-5 (2-3)
Gyulaháza, Sport és Szabadidő Központ, v.: Balla, (Suszter, Dr. Vígh). Gyulaháza: Tóth – Kozma, Köblös, Bátyi, Koszta. Csere: Bunkóczki, Illés, Berec, Gyüre. Edző: Bárdi Gábor. Kincsem Futsal: Gerhát – Laczkó, Tóth, Mészáros, Vörös. Csere: Vonnák, Marsl, Kosztolányi, Lovasi. Gól: Berec (11.), Gyüre (20., 36.), Koszta (26. büntetőből), illetve Tóth (14., 23.), Lovasi (16.), Laczkó (20.), Mészáros (27.). 

További eredmények: Maglód-Gyöngyös 13-1, Tiszaföldvár-Dunakeszi elmaradt.

A csoport állása
1. Csenger 12 9 1 2 71-38 28
2. Maglód 11 8 - 3 67-29 24
3. Kincsem F. 12 7 2 3 69-61 23
4. Tiszaföldvár 11 7 1 3 63-34 22
5. Kistarcsa 12 6 1 5 62-54 19
6. Szeged 11 6 - 5 48-57 18
7. Gyöngyös12 5 - 7 58-83 15
8. Dunakeszi 10 3 2 5 41-46 11
9. Nyírség FC 11 3 - 8 42-62 9
10. Gyulaháza 12 3 - 9 54-78 9
11. Miskolc 12 2 1 9 44-77 7

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában