Magyarország

2010.11.24. 13:35

Még nem tudni, lesz-e este közvilágyítás Esztergomban

<p>Egyelőre nem tudni, lesz-e közvilágítás Esztergom azon területein, ahol kedden este a közvilágítás korábbi felújítását végző szolgáltató cég kivette a világítótestekből az égőket.</p>

Az önkormányzat átutalt 80 millió forintot, most azt keresik, hol tart a pénz. Tétényi Éva polgármester azt mondta, a városnak egymilliárdos tartozása van, ennek csak egy része az, amit a közvilágításra kellene kifizetni.

A Tivi Kft. a korábbi felújítások elvégzése után nem kapta meg a pénzét, amit az energiatakarékossá átalakított közvilágításon megspórolt pénzből kellett volna kifizetnie a városnak. A város egy részén ezért kedd estére kiszedték az égőket a világítótestekből.

Az iskolák és a kórházak környéke balesetveszélyes

Tétényi Éva, Esztergom polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy kedden 80 millió forintot utaltak át a cégnek. Most azt vizsgálják, hol tart a pénz, megérkezett-e már a cég bankszámlájára. A polgármester hozzátette: reméli, hogy rövid ideig tart majd ez a probléma. Azt kérte a cégtől, hogy az iskolák és a kórház környékén ne kapcsolják ki a közvilágítást, mert az fokozottan balesetveszélyes. A rendőrségtől azt kérte, hogy ha nem lesz a következő éjszaka sem közvilágítás, jobban figyeljenek a közbiztonságra az érintett területeken.

A közvilágítás hiánya Esztergom egyik lakótelepét és néhány környező utcát, illetve a kórház környékét érinti - mondta Tétényi Éva. Ezen a területen több ezer ember lakik. Tétényi Éva szerint két hete, mikor már jelezte a problémát, azt gondolta, hogy megoldható a kérdés. A városnak egymilliárd forintos tartozása van, ennek csak egy része, amit a közvilágítást szolgáltató cégnek ki kell fizetni.

Ígéreteket nem kapott a város egyelőre, mert az önkormányzatnak is teljesítenie kell bizonyos feltételeket. Tétényi Éva hozzátette: újra beszélni fog a cég igazgatójával a kialakult helyzet rendezéséről. Tárgyal a város jegyzőjével is, mert eddig ő volt a felelős a szolgáltatás rendjéért a város részéről. Azt még nem tudni biztosan továbbra sem, hogy szerdán este lesz-e közvilágítás Esztergom teljes területén, vagy sem.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!