Adni

Erre az alapötletre épült Nyíregyháza adománykávézója. Bárki betérhet, elkészítheti a teáját, kávéját, majd ha akar, odajárulhat a becsületkasszához és annyit fizet, amennyit a kedve tartja.

Először a nyugati határszélen, egészen pontosan Kőszegen láttam ehhez hasonlót a nyolcvanas évek második felében. A kisváros járdáin sétálva sorra találkoztam a kapuk elé kitett kis asztalokkal, rajtuk kosárkákban zöldségek, gyümölcsök. Mindegyik asztal szélén befőttes üveg tetején a malacperselyhez hasonló nyílás. Bármit elvehettél, aztán annyi pénzt potyogtathattál a becsületkasszába, amennyit gondoltál. Borsodi születésűként sajnáltam ezeket a jószándékú ismeretleneket, hiszen mifelénk két perc alatt az asztalt is elvitték volna. Kőszegen azonban működött, a két almáért tíz forintot csörrentettem az üvegbe.

Gyakran eszembe jut ez a történet, ami a bizalomról szól, arról, ha ezt ismeretlenül megkapod, nagy valószínűséggel nem élsz vissza vele. Gyerekként és felnőttként is az elfogadásra, az odafigyelésre tanít és ez jó.