Helyi kék hírek

2020.01.27. 09:29

Ezúttal sem engedték hetven fölé a Miskolcot

A nyíregyháziak a MEAFC elleni harmadik meccsükön is jól védekeztek.

Bus Ivánék (j) hatvanhat ponton tartották a Miskolcot

Forrás: MKOSZ

Fotó: Kmetz Zsuzsanna

A Hübner Nyíregyháza BS újabb lépéssel közelebb került az alapszakasz végéhez. A Cápák a 18. fordulóban Miskolcon vendégeskedtek, a cél egyértelmű volt: ezt a meccset is meg kellett nyerni. Tóth Gergelyék nem is hibáztak, 77–66-ra legyőzték a MEAFC-ot.

A vendégek a jó első félidő után a harmadik negyedet is jól kezdték, vezettek már tizennyolc ponttal, majd alighanem a játékvezetői felfogás változásának eredményeként is – a harmadik negyedben három, a negyedikben egy személyi hibát fújtak a miskolciakra – zárkózni kezdtek a hazaiak. Drahos Gábor csapata öt pontra közelítette meg a nyíregyházi együttest, ám a hajrában nem volt kérdés, melyik a jobb csapat.

Jól szálltak be a fiatalok

– A Miskolc keményen védekezett, támadásban pedig sok mozgásra épülő játékot játszott, amire számítottunk is – értékelte a mérkőzést Siska János, a Hübner Nyíregyháza BS vezetőedzője. – Az első fél­időben jól kosárlabdáztunk, hatvanegy százalékkal dobtunk. A második félidő nehezebb volt. De a védekezés rendben volt. Voltak persze hibák, de azok mindig vannak. Brúnó hiánya talán picit érződött, viszont a fiatalok is jól szálltak be, összességében megérdemelten nyertünk. A Honvéd ellen százhat pontot szereztünk, ezúttal hetvenhetet, de minden mérkőzés más, ezt így kellett megnyerni.

Érdekesség, hogy a nyíregyháziak ebben a szezonban harmadszor találkoztak a MEAFC-cal, és ugyan egyszer kikaptak, egyik mérkőzésen sem engedték ellenfelüket hetven pont fölé. A Cápák persze nem csupán a Miskolc ellen tudnak jól védekezni, a második legkevesebb pontot kapják a bajnokságban, ennek is köszönhető, hogy nyolc mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt továbbra is az első helyen állnak.

A nyíregyháziak szerdán a Pécs második csapata ellen, hazai pályán folytatják a bajnokságot.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában