baleset

2020.05.26. 12:48

Két kamion karambolozott Tokaj és Rakamaz között

A járművek teljesen elzárják az utat.

Két kamion ütközött össze a 38-as főúton, Tokaj és Rakamaz között. A rakamazi önkéntes tűzoltókat követően a nyíregyházi hivatásos tűzoltók is a balesethez érkeztek.

Megkezdték a járművek áramtalanítását, illetve a közútkezelő szakembereinek értesítését kérték. A mentők is kiérkeztek a helyszínre, ahol a karambolos kamionok teljesen elzárják az érintett útszakaszt – közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egy sérült – rendőrség közleménye

A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2020. május 26-án 12 óra 30 perc körül a 38-as számú főút 11. kilométerében, Rakamaz külterületén. Eddig tisztázatlan körülmények között két tehergépkocsi összeütközött. A baleset következtében az elsődleges adatok szerint egy személy megsérült.

A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Frissítés: A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 15 órakor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában