Letörte, majd tovább hajtott Ilk felé

2020.06.04. 09:25

Keresik! Letörte a vasúti sorompó rúdját

A vásárosnaményi rendőrök várják az ismeretlen kerékpárosnak, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya 15070/346/2020. bűnügyi számon közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az eljárás adatai szerint eddig ismeretlen személy 2020. május 30-án 14 óra 38 perc körül az általa hajtott fehér színű kerékpárral közlekedett Vásárosnamény, Ilki úton a Kossuth út irányából. Haladása során az Ilki úti vasúti átjáróba a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott, melynek során a záródó sorompó rúdját letörte, majd a kerékpárjával felborult. Az ismeretlen elkövető a cselekmény elkövetése után tovább közlekedett Ilk irányába.

Fotó: police.hu

A rendőrség várja az ismeretlen kerékpárosnak, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek. Külön várják a rendőrkapitányságon annak a fehér színű személygépkocsival közlekedő járművezetőnek a jelentkezését, aki a balesetnek szemtanúja volt. Jelentkezni lehet a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán személyesen (4800 Vásárosnamény, Kossuth u. 7-11.), telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívón. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában