Öt évet kaphat

2021.04.07. 11:30

Szenteste szúrta meg a testvéreit, az egyiknek a mellkasába törte a kést

Felpofozta a feleségét, majd a két testvérére támadt.

KM

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Két testvérét szúrta le 2019 karácsonyán egy rozsályi férfi ittasan, bedrogozva. Egyikőjüknek a mellkasába beletörte a kést.

Le akarták fogni

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint a 26 éves rozsályi férfi 2019. december 24-én reggeltől szeszes italt fogyasztott, valamint marihuánás cigarettát szívott. Este családi rendezvényt tartottak, ahol a férfi felpofozta a feleségét, aki emiatt a rokonoktól kért segítséget. A férfi két testvérével kiment a családi ház udvarára, ahol a testvérek le akarták fogni, megakadályozva, hogy tovább bántalmazza a feleségét. Ekkor azonban a férfi elővett egy 12 centiméter pengehosszúságú kést, és azzal előbb egyik, majd másik testvérét is több helyen – mellkasán, hátán, karján – megszúrta. Az utolsó szúrás az egyik testvért a szegycsontjánál érte, ráadásul olyan erővel szúrt a vádlott, hogy a kés pengéje beletört a sértett mellkasába, és benne is maradt. A család értesítette a mentőket, akik a sérülteket kórházba szállították. Szinte hihetetlen, de mindkét sértett sérülései 8 napon belül gyógyultak, azonban a vádlott tisztában volt azzal, hogy életveszélyes sérüléseket is okozhatott volna a testvéreinek.

Öt évet kérnek

– Az ügyészség kétrendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja a letartóztatásban lévő férfit, és a vádiratban azt indítványozta, hogy ha beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor öt év börtönre ítélje a bíróság. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik – mondta el lapunknak dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában