Rakamaz

2022.07.15. 10:53

Ahol a veszedelem, ott a tűzoltóság

A rakamazi önkéntes tűzoltók jogosultak az önálló beavatkozásra.

BM

Fotó: Sipeki Péter

Állhatatosság, önfeláldozás, elhivatottság, olyan láthatatlan emberi tulajdonságok ezek, amelyekkel mindannyian rendelkeznek, aki hivatásuknak választották embertársaik megsegítését, Ilyen emberek a tűzoltók, akik akár hivatásosként, akár önkéntesként ott vannak a mindennapjainkban, hősként tekintünk rájuk – hangzott el pénteken a rakamazi művelődési központ udvarán, ahol a helyi hősöket köszöntötték, hiszen fennállásuk fontos mérföldkövéhez érkeztek. Az idén 123 éves Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesület a május végi rendszerbeállító gyakorlat teljesítését követően jogot szerezett arra, hogy önálló, vagyis hivatásos tűzoltók közreműködése nélkül végezzék el a tűzoltási, műszaki mentési feladatokat.

Hamarabb érkezik a segítség

A település hőseinek beiktatási, útbaindítási rendezvényén ünnepi beszédében Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízott tűzoltósági főfelügyelője az önkéntességet nemes feladatnak nevezte és annak fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, mások biztonsága felett őrködni felelősséget, időt és anyagi áldozatot is jelent, az önálló beavatkozás pedig a rakamazi tűzoltó tevékenységét még magasabb szintre emeli, szakmai felkészültségben, technikai feltételekben is.

– A felelősségvállalás kettős dolog: miközben súlyt tesz az ember vállára fel is emel. Aki felkészül a feladatai ellátására, annak ez nem terhet jelent, hanem magasztosabb eszmét. Az ezredes elismeréssel szólt a rakamazi önkéntesek elhivatottságáról, aki az elmúlt években, évtizedekben bizonyították elhivatottságukat, kötelezettségvállalásukat. Példaként említette, hogy nagyon komoly vonulási számokkal büszkélkedhet az önkéntes állomány.

Az országos főfelügyelő felidézte az önállóan beavatkozó önkéntes egyesületek létrehozásának 2013 óta tartó folyamatát, egyre több egyesület avatkozhat be hivatásos egység jelenléte nélkül, az országban mintegy hetven ilyen egyesület van, a megyében pedig a rakamazi a hatodik, ami erre jogosult. Fülep Zoltán kiemelte, ez a megoldás éppen az olyan települések életében fontos, mint Rakamaz, amely két tűzoltóság között fekszik. Nyíregyháza és Szerencs egyaránt 25-25 kilométerre van a várostól, a hivatásos tűzoltóságoktól, az önálló vonulással pedig jelentősen csökken az az idő, ami alatt megérkezik a segítség.

– A Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesület mostantól még magasabb szinten biztosítja a védelmet a településen, s azt kívánom, legyen utánpótlás, legyen kinek átadni a stafétát – zárta szavait a főfelügyelő, aki az önálló beavatkozásra jogosító dokumentumokat az egyesület elnökének, Smied-Balázs Beátának adta át. Az önkéntes tűzoltó egyesület mentorparancsát Nagy József tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettesétől vette át Fegyver Tamás tűzoltó zászlós, a nyíregyházi hivatásos tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka.

Az egyesület 123 éves történetét elevenítette fel köszöntőjében dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, aki gratulált az előre lépésükhöz.

Erős elhivatottsággal

– A tűzoltó nem azért rohan be az égő épületbe, mert rettenthetetlen – egyébként az –, hanem mert elhivatottsága erősebb minden félelemnél – idézte John C. Maxwell gondolatát a képviselő, majd arról beszélt, hogy szeretjük abba a tudatban álomra hajtani a fejünket, hogy biztonságunkat, egészségünket, életünket semmi nem fenyegeti, vagy ha mégis, akkor gyorsan jön a segítség, van kire számítani, s a tűzoltók ilyenek – nyomatékosította dr. Vinnai Győző. Köszönetet mondott a rakamazi önkéntesek – s minden tűzoltónak – az elhivatottságáért, áldozatkészségéért, szakmaiságáért, amelyért az év minden napján megérdemlik a megbecsülést, tiszteletet.

– Amikor felbőgnek a szirénák megváltozik a szívdobbanása azoknak is, akiknek a riasztás munkát jelent, s azoknak méginkább, akiknek az élete, vagyona van veszélyben, hogy a tűzoltók minél hamarabb célt érjenek – fogalmazott köszöntőjében Bodnár László. Rakamaz polgármestere az emberi élet és a biztonság mellett a közösség erejének fontosságát hangsúlyozta.

– Büszke vagyok a 123 éve működő egyesületre, annak 48 tagjára, közülük 22-en végeznek tűzoltó szaktevékenységet, s van 14 ifjúsági tűzoltónk. Az önkéntes vonulások számát tekintve kiemelkedő a miénk, hiszen 55 riasztásból 55-ször vonultak a helyszínre, ami 100 százalékos, példaértékű arány – mutatott rá a rakamazi önkéntesek szorgalmára, tenni akarására a település vezetője, Bodnár László legnagyobb elismeréssel szól a tűzoltók munkájáról, s arról, hogy a pandémia ideje alatt a vonulások mellett is folyamatosan képezték magukat, tanfolyamokon vettek részt, hogy elérjék a nagy álmukat, és önállóan beavatkozó egységként végezzék a műszaki mentéseket, az élet-, tűz- és vagyonvédelem embert próbáló feladatát.

Az ünnepségen a történelmi egyházak megáldották az önkéntes tűzoltók munkáját, majd a 123 éves történetet felidéző kiállítás nyílt meg a művelődési központba. Oklevelek és relikviák jelzik, példaértékű több mint egy évszázad áll az egyesület mögött, s minden bizonnyal előtte is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában