2023.02.08. 11:05
Balogh Zsolt: két túlélőt már kiszabadítottak a romok közül! - Exkluzív videó!
A mentésben a debreceni Balogh Zsolt, a nyíregyházi székhelyű Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület alelnöke is részt vesz.
Forrás: Facebook / Baptista Szeretetszolgálat
Már több mint ötezer halálos áldozata van a Törökországot és Szíriát sújtó földrengésnek. A súlyos katasztrófát elszenvedett területre Magyarországról is többen mentek segíteni, a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport is a helyszínen van a szír határ mellett Antakyában.
A mentésben a debreceni Balogh Zsolt, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület alelnöke is részt vesz. A szakember a Hajdú Online érdeklődésére elmondta, eddig már két túlélőt, egy 22 éves fiút és egy 22 éves nőt emelt ki a romok közül. Találtak egy fiút is, de sajnos az ő életét a hosszas küzdelem ellenére sem tudták megmenteni. Az emberek kiszabadításához munkagépek bevetésére is szükség volt, ugyanis rengeteg a törmelék.
A mai nap feladata is a túlélők kutatása, a mentés folyamatosan zajlik. Balogh Zsolt elmondta, ma visszamennek egy épülethez, ahol feltehetően gyerekek is vannak. A mentésben a kutyák segítenek nekik, őket úgy képezték ki, hogy megérezzék, hol van élő ember, utána kezdődik a műszaki mentés. A mentést a hideg idő is nehezíti, ezért pokrócokkal és egyéb melegítő eszközökkel is készülnek.
Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a Hír TV-nek adott interjújában elmondta, az első szakasz rettenetes versenyfutás az idővel. 5-7 nap esély van a túlélésre a romok alatt, ebben az időszakban nagyon intenzíven kell dolgozni.
– Itt van szükség a kutyákra, a kutyás szakemberekre, a technikai mentőkre, akik le tudják vágni a romokat a túlélőkről. És orvosokat, egészségügyi kollégákat pedig két okból visz egy mentőcsapat: egyrészt a csapatra is vigyázni kell, most is fagypont alatt dolgoznak, nehezek a körülmények és természetesen el kell látni azokat, akiket kimentenek, akik nem ragadtak a romok alatt, de ilyenkor nagyon sok végtagsérülés, zúzódás, egy kicsit később felsőlégúti betegségek jelentkeznek a hideg miatt – fogalmazott.
Forrás: haon.hu
A Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái is jól vannak!
A Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái jól vannak, ugyanúgy mint az a 18 magyar ember, akik a katasztrófa sújtotta területen tartózkodnak - írta Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében.