A „búkórtól” a modern pszichiátriáig

Nagykálló - Az ország legnagyobb pszichiátriai intézete tegnap ünnepelte 120 éves jubileumát.

„Negyven bomlott elméjű beteget szállítottak tegnap a Lipót-mezőről a szabolcsmegyei Nagy-kálló községbe, hol nemrégiben a negyedik országos tébolydaházat állították fel. Négy zörgő ablakú omnibusz vitte a lelki betegeket a központi pályaudvarhoz, honnan a 8 óra 40 perckor induló debreceni vonattal utaztak el. Minden omnibuszban három markos ápoló ült, kik ápoltjaik minden egyes mozdulatát éber szemmel őrizték. Pedig erre alig volt szükség. Csendesen viselték magukat és mikor a szeneskocsi mögé kapcsolt harmad–osztályú kocsihoz vonultak, laikus szem semmi őrültet sem tapasztalt rajtuk…”

Valahogy így kezdődött a pszichiátriai betegek szolgálata Nagykállóban, amelynek a 120 éves jubileumát pénteken együtt ünnepelték a megyei kórházak Sántha Kálmán Szakkórházának Lovagtermében intézetvezetők, orvosok és ápolók, vagyis a szakkórház jelenlegi és egykori dolgozói. Így kezdődött 1896. március 11-én, legalábbis a Nyírvidék újságírója ezekkel a szavakkal számolt be az eseményről a március 15-ei lapszámban.

Tradíció és innováció

– A rendkívüli eseményre készülve négy fogalom jutott eszembe: tradíció, folytonosság, fejlődés és innováció – mondta el az ünnepség szónoka, dr. Adorján Gusztáv főigazgató főorvos, majd így folytatta: – Büszkén mondhatjuk, hogy a régmúltat és a tradíciót megőrizve ez a remek színvonalú intézmény 533 ággyal és öt osztállyal az ország legnagyobb ilyen intézménye, s a szakma mindent területét magas szinten képviselve folyamatosan működik.

Az ünnepi köszöntő után kezdetét vette a múltidéző, s az évszázadnál hosszabb időszak eredményeit is számba vevő tudományos ülés, ahol valóban számtalan érdekességre derült fény.

Dr. Polgár Péter, illetve dr. Bánki M. Csaba professzorok kórháztörténeti előadásaiból kiderült, hogy az egyébként 240 éve, eredetileg megyeházának emelt épület hányféle elmebajt és betegséget látott a „búkórtól” és a „nehéz-kórtól” kezdve, a „dühösségen, a tompaságon, és az akut zavarodottságon” át, a tébollyal és a hűdéses elmezavarral bezárólag. S ha akkor nincs egy olyan szellemóriás, mint amilyen dr. Jósa András volt, aki funkciót adott a megyeszékhelyváltást követően árván maradt épületnek, most ez a dicsőséges 120 esztendő sincs. A történelmi falak, és a tíz alkalommal nevet cserélő intézmény valóban gazdag szakmai múltat őriz, hiszen az elmúlt 120 év valamennyi kórlapját megőrizték.

Ópium, tejláz és andaxin…

Az előadóknak, például dr. Erdélyi Ágnesnek köszönhetően érdekes volt benézni az egykori gyógyszeres szekrényekbe – ahol a lítium és a klórpromazin mellett az azóta feketelistára került andaxin is ott lapult. Beleshettünk az orvosi szobákba, ahol bizony ópiummal, brómmal, ciszternapunkcióval, de akár tejlázzal és maláriával fertőzött vérrel is kezelték a betegeket. Izgalmas volt nyomon követni ezt a több mint egyszázadnyi szakmai utat, hallani, hogyan kapott 1934-ben az intézet röntgenkészüléket, milyen bátorságot tanúsított, amikor a háború alatt nem engedte gettósítani a betegeit, hogyan jelent meg 1950-ben a lázlap, jött létre már egészen korán a többszintű ápolási osztályszerkezet, amihez többféle étrend is tartozott.

Dr. Kuritárné dr. Szabó Ildikó a családon belüli gyermekkori bántalmazás világáról beszélt, az emberi lélek és viselkedés legsötétebb bugyraiba vezetve el a hallgatóságot. Virág Jánosné az ápolási munka folyamatának változásait vázolta fel, megmutatva azt a hierarchikus rendet is, amiben az orvosnak, az irgalmas nővéreknek, s a betegápolóknak pontosan meghatározott helyük volt.

Dr. Wischan Elek főorvos, aki 50 évet szentelt az életéből az intézeti munkának, zárószavaival fontos üzenetet fogalmazott meg:

– Az idő rombolni, de alkotni is képes. Most, hogy a pszichiátria is kigyógyult a saját betegségeiből, s a biokémia fejlődésének köszönhetően a legmodernebb pszichoterápiás lehetőségekhez is hozzáférünk, dum spiro, spero – amíg élek, remélek.

- KM-MJ -

További részletek a kelet.hu-n.