Séta a turbinák és birodalmi lépegetők között

Halkabb, mint a vasútállomás zaja, a kéményét azért kellett „elfelezni”, mert beleért a repülőtér leszállóövezetébe, egykor innen látták el árammal a nyíregyházi villamost, és ha leáll, a turbináknak három napon át kell forogniuk, hogy teljesen lehűtsék – többek között ezt is megtudtuk a Veolia Energia Magyarország Zrt. nyíregyházi erőművi blokkjáról az Erőművek Éjszakáján.

Amiről a levegőszűrő mesél

Nyíregyházán négy turnusban fogadták a nem mindennapi élményre vágyókat, este hétkor 18-an kaptuk meg a biztonsági instrukciókat, a láthatósági mellényt és a sisakot, mert mint elhangzott: ez egy veszélyes üzem, ahol a feszültség akár 132 ezer voltos is lehet, a gőz és víz nyomása elérheti a 100 bart, a hőmérséklet pedig az 540 fokot. Ottjártunkkor az erőmű „pihent”: hajnalban leállították. Úgy üzemelnek ugyanis, ahogy a piac igényli, villanyt pedig csak akkor termelnek, ha azt megfelelő áron el tudják adni. Pénteken nem kelt el, de a programunkat ez nem befolyásolta: mindent megtudtunk, amit a kombinált ciklusú erőműről tudni érdemes. Sőt! Két vezetőnknek, Dezső Istvánnak és Bacsó Jánosnak köszönhetően a séta érdekes volt, sokszor vicces, és szerintem nem csak én örültem annak, hogy a megawattok, frekvenciaváltók és hőcserélők világáról hétköznapi nyelven meséltek, mert így azok is megértették a lényeget, akik nem konyítanak a fizikához – azaz még én is.

A Nyíregyházi Erőmű 1897 óta működik, hagyományos kazános hőtermelés, kapcsolt villamosenergia-termelés, és kombinált ciklusú technológia használatával látja el ipari fogyasztóit – mások mellett az EKO-t és a Michelin nyíregyházi gyárát – ipari gőzzel, illetve a nyíregyházi távhőrendszert hőenergiával. A kombinált ciklusú erőmű 68 megawatt hő- és 47 megawatt villamos energiát állít elő, 86 százalékos hatásfokkal működik. Nem bocsát ki port, 20–30 százalékkal csökkenti a szén-dioxid termelést, a levegőbe kerülő nitrogén-dioxid a 2022-ben életbe lépő, nagyon szigorú európai uniós előírást is túlteljesíti: az engedélyezett mennyiség kétharmadát bocsátja ki. Az erőmű az ország egyik leghalkabban működő létesítménye, a zajszint nem éri el a 40 decibelt. A Veolia Energia Magyarország Zrt. 2015-ben vette át az erőművet.

Jártunk kint és bent, lent és fent, és gyorsan kiderült, hogy itt még a szemeteskonténerek is érdekesek. Az autókban a karburátor előtt, az erőműben pedig a turbinák előtt vannak levegőszűrők: a járművekben lévők 3-4 literesek, az itteniek viszont akkorák, mint egy lakóház, mi néhány kisebb darabot láttunk a konténerben. Ezek nemcsak a port fogják fel, de a nyárfaszöszt is, ami eltömítené azokat. Ezt megelőzendő évtizedekkel ezelőtt kivágták a környék szöszölős nyárfáit, s más fákat telepítettek a helyükre. A szűrőket a Debreceni Egyetem szakemberei is vizsgálták: rájöttek, hogy ha 100 évig üzemeltetnék mérőállomásaikat, akkor sem kapnának olyan sok mintát, mint ebből a 238 ezer köbméternyi anyagból, ami napi 24 órában szívja magába a szennyeződést, és ezzel együtt az információkat. Az adatokat elemezve a kutatók nemcsak a térség pollenterheléséről jutottak információkhoz, de még azt is meg tudták mondani, hogy a közelben lévő vasúti sínek miből készültek, az apró összetevőket ugyanis megtalálták a szűrőkben.

A sóhajok hídja

A bevezetőben említett zaj a turbinakapszulában egyébként 116 decibeles, a burkolat és az épület csökkenti le 37-re, így a hatalmas gépházba lépve csak enyhe morgást hallunk, de mindenkit annyira elvarázsolnak az óriási méretek, hogy a hangokkal senki sem foglalkozik. Megnézzük a Hitachi gázturbinát, ami 31 megawatt villamos energiát termel, majd elindulunk fölfelé. Az épület felét a négy emelet magas kazán foglalja el, és amíg másszuk a lépcsőket, huzatot érzünk, amit a három darab 20 ezer köbméteres ventilátor okoz. Elérünk a tápszivattyúhoz, ami 695 voltos motorral működik, és aminek saját transzformátora van, majd megnézzük a hőcserélő rendszert: ez a 105 fokos hőt 80 fokra cseréli, így gondoskodva a szivattyú biztonságos működéséről. Kimegyünk a tetőre, az elszívó ventilátorok és zajcsillapítók közé, visszatérve pedig áthaladunk a gépházat és vezénylőtermet összekötő sóhajok hídján, ami alatt 30-40 kilométernyi kábel fut. A teremben lévő számítógépek az erőmű minden funkcióját elérik, így ha kell, a gépeket figyelők azonnal beavatkozhatnak. Az értékeket folyamatosan mérik, ráadásul mindent háromszor, és ha három különböző eredmény születik, az erőmű automatikusan leáll. Elérünk egy ferde falú monstrumhoz: a légkondenzátorba az a gőz kerül, aminek olyan kicsi a hőmérséklete, hogy nem lehet eladni. A gőzt lehűtik, vízzé alakítják, egy deflegmátor nevű szerkezet segítségével pedig elérik, hogy még legnagyobb hidegben se fagyjon el, az ugyanis hosszú leálláshoz vezetne.

Acélhulladék a föld alatt

Kint még megnézünk egy birodalmi lépegetőhöz hasonló szerkezetet: a hűtőegység feladata, hogy 30 fok alá hűtse a vizet és azért van több méter magasan, mert abba a sávba esik, ahol vész esetén a tűzoltóknak el kell járniuk. Észre sem vesszük, és vége is a két­órás látogatásnak, már gyülekezik a következő csoport. Ők még nem tudják, amit mi már igen: az erőmű működése stabil, az üzem biztonságos. Olyannyira, hogy a földmozgások sem árthatnak neki: amikor épült, hat hajókonténernyi acélhulladékkal terhelték le, hogy ne emelje fel a talajvíz, az alapokat pedig 9 méter mélyre ásták, így ez a terület a város legföldrengésbiztosabb helye.

Borítókép: Az ország 35 erő- és fűtőművének kapui nyíltak meg az érdeklődők előtt | Fotó: MTI

Ha három különböző eredmény születik, az erőmű leáll Dezső István