Csenger

2022.01.17. 07:00

Az ősi építészetet átörökítő pavilonok

Csernyus Lőrinc, a Csengerhez 36 éve hűséges főépítész azt tartja, hogy minden épület szakrális.

MJ

A faváz már így „csupaszon” is nagyon látványos, jobbra pedig az épület esti kivilágításban | Fotók: Csernyus Lőrinc archívuma

A faváz már így „csupaszon” is nagyon látványos, jobbra pedig az épület esti kivilágításban | Fotók: Csernyus Lőrinc archívuma

„Már akkor csodájára jártak, amikor még csak épült, és éppen felállították a ház faszerkezetű vázát. Mintha valamiféle jura korabeli őslény csontváza terpeszkedett volna a Sevilla Expo magyar pavilonjának kijelölt helyén. Sokan azt mondogatták, felesleges beépíteni, így is igazán látványos.” 
Íme egy történet abból a tucatnyiból, amilyeneket a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti iskola diákjai hallhattak nemrég Csernyus Lőrinctől, Makó és Csenger főépítészétől. A 2020-as, de a pandémia miatt 2021-re átcsúszó világkiállítás magyar pavilonjának tervezője, Makovecz Imre egykori tanítványa azért látogatott el a pályaválasztás előtt álló diákokhoz, hogy karrierpéldát szolgáltasson, amihez sokszínűbb egyéniséget nem is választhattak volna. Ő ugyanis nem csupán közösségi épületeket tervez, de családi házakat is, Waldorf-iskolában oktat a fővárosban, nyári táborokat szervez, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, és az összművészeti tevékenysége ugyancsak jelentős. 

 

Ilyen a jó főépítész 

 

– Makovecz Imrétől azt tanultam, hogy különféle kisvárosokba kell elmenni dolgozni, és ott be kell tölteni a jó gazda szerepét. A jó főépítész minden alkalmat megragad, hogy találkozhasson az emberekkel, és szívesen ad tanácsot mindenben: milyen legyen a kerítés az utcafronton, hova érdemes ajtókat tenni, milyen legyen a lakókörnyezet arculata. Ezt a szakmát lehetetlen úgy művelni, hogy nem vagyunk jelen. Legtöbbet úgy lehet tanulni, ha fenntartjuk a kapcsolatot a helyben élőkkel, és ez a kapcsolat jóízű beszélgetésekre és a bizalomra épül – fogalmazta meg ars poeticáját mindjárt az előadása elején. 
Nyilván arról beszélt elsősorban, amiről a leginkább szóba került az utóbbi években, a munkájáról. Azon belül is elsősorban Dubai Expo általa sikerre vitt saját tervezésű pavilonjáról. 
S ha valaki nem tudta volna, azt is megmutatta, hogy építésvezetőként már az 1992-es sevillai világkiállításhoz is volt némi köze. Makovecz Imre jobbkezeként részt vett az épület megtervezésében, összességében fél évig tartózkodott kinn a spanyol fővárosban. 
– Az expót napra pontosan ahhoz a dátumhoz igazították, amikor Kolumbusz 500 évvel ezelőtt elindult felfedezni Indiát, és akkor zárták, amikor Amerika partjaira lépett. A történelmi esemény tiszteletére megépítették az expedíció három replikahajóját. Magam is rácsodálkoztam, mennyire kicsik voltak ezek a lélekvesztők. Csupán a főhajónak, a Santa Mariának volt kormánykereke, és elkülönített – parancsnoki – kabinja, mindenki más, ember és állat egy légtérben utazott. Ezzel elindulni a semmibe szerintem még a holdra szállásnál is kockázatosabb vállalkozás lehetett. Persze nem tehettek mást, mert az oszmán birodalom lezárta a szárazföldi útvonalat. 
S mivel a nándorfehérvári diadal is közel esett ehhez időben, a történelmi hőstett tiszteletére Makovecz Imre megálmodta a saját különleges 7 tornyú épületét. Csupán egyetlen vázlatot készített – nem is kapott, csupán négy napot rá –, de abban benne volt minden. Tornyaiban az Őrbottyánban öntött 17 harangot minden délben megkongattunk – magyarázta a világhírű építész. 

 

Egy hét alatt megtervezte 

 

Csernyus Lőrinc a Magyar Turisztikai Ügynökségnél tulajdonképpen a Sevillában végzett munkájának köszönhetően került a figyelem középpontjába Dubaj kapcsán is. Két tervet már elutasítottak, amikor megkeresték. Ezúttal egy hetet kapott, hogy elkészítse a koncepciót, egyébként sikerrel. 
– Egy kicsit minden olyan volt, mint Sevillában. Odakint 50 fok meleg, kapkodás, vacak ügyintézés, bürokrácia és „ráérünk arra még” hozzáállás. De ezúttal is tartottuk magunkat ahhoz, hogy magyar munkásokat alkalmazzunk; 17 ácsot vittünk, és csak vassal és fával dolgoztunk abban az országban, ahol még a barkácsboltokban sincs fa. Az volt a kikötés, hogy az épület könnyen szétszedhető legyen, és igazodnia kellett az expó vizes koncepciójához. Nem akartunk azzal kérkedni, hogy vízben gazdag ország vagyunk, ahol csupán 10 kilométeres a föld kérge, és bárhol lefúrunk, feltör a termálvíz. Inkább takarékoskodtunk, és csak a víz illúzióját teremtettük meg különféle audiovizuális eszközökkel. 
A szerkezetet próbaképpen felépítették Gyomaendrődön, majd a faanyagot három Antonov teherszállító repülőgép szállította ki egy hatórás út alatt. Előadónk a vetített képein büszkén mutogatta a csodálatos éjszakai színekben pompázó – október 23-án a magyar trikolór színeibe öltöztetett – kör alakú, és négy toronnyal szegélyezett, önárnyékolóra tervezett épületet. A tervezéskor arab motívumkincseket tanulmányozott, 900 éves csempét, növényi mintákat, hogy az emirátusokban élők szívét is elvarázsolja. A pavilon szakralitását a víz mint őselem, a nem tudatosan megválasztott jurtaforma, a spirálszerkezet, a kupola és az épület előtti árnyékot adó, érintőképernyős információs táblákkal felszerelt okosfák adták. 
– Bokrétaünnepet csak mi magyarok tartottunk, és az épületben minden magyar volt, a szakácsok, a termékek, a személyzet, de még az öltözékük és az ékszereik is. A sörcsapokból magyar ásványvíz folyt. November 20-án, ahogy Budapesten, úgy kinn is megünnepeltük Makovecz Imre születésnapját, az épületben egész nap az általa tervezett épületeket vetítették, és a napot nagy zárókoncerttel tettük emlékezetessé. Havonta egyszer azóta is kilátogatok oda, és örömmel tapasztalom, hogy még mindig rengeteg magyar látogatja – zárta előadását a főépítész. 

Csernyus Lőrinc nem állhatta meg, hogy néhány érdekességet az észak–déli tájolású, nyugat–keleti homlokzatokkal rendelkező sevillai épületről is el ne meséljen, amelynek a modelljét a Magyar Építészeti Múzeumban őrzik. Elmondta, mennyivel megengedőbb volt akkor a munkavédelem, mint évtizedekkel később Dubajban, és hogy az üvegpadlóba ágyazott tölgyfát, amelynek alul a gyökérzete is látszott, a gemenci ártéren mosták ki a földből, és darabokra szedve szállították. A tornyokon 13 erdélyi ács dolgozott, a fűrészeik és fejszéik nélkül (az egyikük a még a nagyapjától örököltet vitte el) fel se szálltak a repülőgépre. Kénytelenek voltak ezeket a szerszámokat a kapitányi fülkében elzárni. – Dolgozott a házon egy barcsi cigány ember, akivel egy spanyol tévétársaság interjút készített. Megkérdezték tőle, hogy mit csinál. Tegnap betonoztam és falaztam, most az ácsszerkezet csinálom, de burkolni is fogok, felelte. És mi a foglalkozása, tették fel a következő kérdést. Hentes vagyok, jött a válasz. Ezek az emberek olyan remekül dolgoztak, hogy túlórában, magas fizetségért át akarták csábítani őket más pavilonokhoz, de az építésvezető nem engedte. 

A sevillai pavilon magasra tette a lécet

 


 

Címkék#Csenger
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában