Körömtépők hada

Felsorolni sem könnyű mindazt a borzalmat, amit e torz eszme a világra zúdított. Százmillió emberélet, megszámlálhatatlan kín, keserv szárad a lelkén, és ezt se feledni, se megbocsátani nem lehet, engedni meg végképp, hogy valami perverz megközelítésben újra teret nyerjen. A világnak azon a részén élünk, amely megszenvedte a kommunizmus véres valóságát, s bár már egyre kevesebb az élő szemtanú, az idősnek nem mondható korosztályom is kapott ízelítőt a folytatásából, az akasztófák tövében fogant szocializmusból. Sokan keresik a választ arra, hogy más gyalázatos korszakokkal ellentétben miért olyan nehéz a szembesítés, ha a kommunizmusról van szó. 

Több oka is van ennek. A terrorban születő hatalomnak volt ideje és módja a konszolidációra, amiben a hétköznapi ember élhette a korlátok közé szorított egyszerű életét. Dolgozott, türelemmel várt pár évet a megrendelt autóra és szórakozhatott is, persze csak módjával. Vannak, akikben ahogy erősödik a vágyakozás a tovatűnt ifjúság után, úgy lengi be valamiféle múltba révedő nosztalgia, „nem is volt az olyan rossz” merengés azt a kort. Amikor pedig megbukott az állampárt, a vezetői és haszonélvezői eltűntek, meglapultak vagy egyszerűen eldobták az addig lengetett zászlót, és új idők lelkes híveiként tagadták meg a múltat és elvtársaikat. 

„A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot: a kommunizmust”. Márai Sándor tökéletes leírása az önsorsrontó emberek önpusztító rendszeréről, amely romlásba döntött és dönthet ma is fél világot. Hogy ez mennyire valós veszély, mi sem jelzi jobban, hogy az a Nyugat-Európa, amely gátlástalan alkukkal, Kelet- és Közép-Európa népeinek feláldozásával őrizte meg magát a „vörös amőbától”, most szobrokkal tiszteleg Marx és Lenin előtt, utóbbit a demokrácia korai harcosának nevezve. Nem érdekes a történelmi tény, hogy politikai belépője a cári család legyilkolása volt, gyerekekkel, orvossal, szakáccsal, cselédlánnyal együtt, s amikor összehívta az első demokratikus alkotmányozó nemzetgyűlést, de nem a bolsevikok, a „komcsik” nyertek, lecsukatta a küldötteket. Ez a hatalomgyakorlás tolta Magyarország nyakára is a kommunistákat, a Tanácsköztársaságot, a kékcédulás választási csalást, a szovjet tankokat, Rákosit és az ÁVH-s körömtépőket, majd Kádárt az akasztófákkal. Ezért idézik Pócspetriben is Tóth Bálintot: „…véssétek gránitba, bazalttömbbe, minden időre minden bűnös nevét”.

Nyéki Zsolt jegyzete