Cipekednek, szortíroznak, fuvaroznak

Panyolán a közösségi házban rendeztek be adományelosztó központot. A helyszínen körbevezetett minket Muhari Zoltán, a község polgármestere, és közben elmesélte: amellett, hogy folyamatosan pakolják, rendszerezik és szétosztják a felajánlásokat, Ukrajnából érkezőket is elszállásolnak a településen, mielőtt továbbindulnának Budapestre vagy egy harmadik európai országba. A polgármester arról is beszélt, hogy az önkormányzati dolgozók és civil segítők egyaránt kiveszik a részüket a feladatokból, de máshonnan is érkeztek önkéntesek. 

Mindenben segítenek 

– Miskolci vagyok, de most Budapesten élek. Van néhány ismerősöm, akik különböző civil szervezeteken keresztül elindultak a határra segíteni, és tőlük kértem tanácsot, hogy hova jöjjek, így kaptam egy önkéntes lánytól ezt a panyolai címet – mesélte lapuknak Szombathy Péter, aki már egy hete önkénteskedik Panyolán. 

– Folyamatosan érkeznek ide az adományok Csopaktól Budapestig mindenhonnan, de nagyon sok mindent kaptunk a nyíregyházi Labor Cafétól is. Most már elérkeztünk egy olyan pontra, hogy célirányosan van szükség bizonyos dolgokra, így akik érdeklődnek nálunk adományozás előtt, elmondjuk nekik, hogy éppen mire van szükségünk, és mi az, amit ne küldjenek, mert pillanatnyilag felesleges. 

Péter elmesélte, hogy mindenkinek megvan a feladata: vannak, akik érkeztetik, mások továbbindítják a felajánlásokat, megint mások pedig a helyben szükséges adományok szortírozását koordinálják, illetve számontartják, hogy most éppen ruhaneműre, ágyneműre vagy éppen gyógyszerekre van még szükség. Minderről vetésforgóban gondoskodnak. 

– Itt a közösségi házban megvan az infrastruktúra ahhoz, hogy mindent lepakoljunk és szétválogassunk, és akár a környező községekbe is továbbítsuk – fűzte hozzá az önkéntes. 

– Szinte mindenki, aki most Ukrajnából ide érkezik, tovább szeretne indulni, amint csak lehet. A Záhonyból induló vonat, amellyel átszállás nélkül el lehet jutni Budapestre, hajnal négykor áll meg Fehérgyarmaton, így sok fejtörést és szervezést igényel az is, hogy a továbbutazásban segítsünk. Néhány nappal ezelőtt például egy héttagú családot vittem el Nyíregyházára, hogy fel tudjanak szállni egy, a fővárosba tartó vonatra. 

Péter arról is mesélt, hogy csak azért nem indult el azonnal a határhoz, mert nem tudta, hogy hol, milyen segítség kell, és nem akart láb alatt lenni. Hamar rájött azonban, hogy fuvarra szinte folyamatosan szükség van, így első körben ebben vállalt feladatokat. Amíg Panyolán segít, távmunkában dolgozik informatikusként, megosztva a napját a munkája és az önkéntesség között. Még beszélgetés közben is folyton azon jár az agya, hogy mire lenne még szükség – megemlíti a polgármesternek, hogy egy vérnyomásmérő még jól jönne –, majd mesél tovább. Bár fáradhatatlannak tűnik, sejtjük, hogy neki is végesek az energiakészletei, és nem tartjuk fel tovább. 
 

Lelkileg is nehéz 

– Átlagosan naponta 15-25 háború elől menekülő ember érkezik Panyolára. Bár a szállás, a tisztálkodási lehetőség és az élelem is elengedhetetlen, az egyik legfontosabb dolog, amit adhatunk nekik, az az információ: hiszen sok esetben több száz kilométernyi utazás után, fáradtan és megtörve érkeznek, és tudniuk kell, hogy pontosan hol vannak és hogyan mehetnek tovább – ezt már Muhari Zoltán tette hozzá. 

– Amikor átbeszéltük a legfontosabb teendőinket, arra jöttünk rá, hogy azok találkoznak a legtöbbet a menekülőkkel, akik a szálláshelyeken takarítanak. Ráadásul minden nap új embereket, új sorsokat látnak, ez pedig érzelmileg nagyon megterhelő. Ezt a terhet nem lehet két-három ember vállára tenni, ezért váltjuk egymást. Sokat beszélgetünk, reggel és este az eligazításokon egyaránt, de még mindig keressük arra a megoldást, hogy hogyan tudnánk a legjobban lelkileg támogatni egymást.