260 éve jött létre az újkori Biri

Nagykálló közelsége mindig is befolyásolta a birisiek életét, hiszen a város jelentős szerepet töltött be mind a vármegye, mind pedig a Kállay család életében. 1574-ben végvárrá minősítették Nagykállót, ettől fogva a vármegye hatósága alól kivették és 150 éven át a várkapitányok kormányozták a Habsburg uralkodók nevében. Ennek következtében a Kállayak is kiszorultak birtokaik használatából. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1709-ben a várat lerombolták, a szatmári béke után a mezőváros visszakerült a vármegye és a Kállayak joghatósága alá, a hajdúkiváltságok megszűntek, a Kállayak pedig visszakapták birtokaik használati jogát. A XVIII. század első felében visszaköltözött Kállay-család, hogy benépesítse, s ezáltal jövedelmezővé tegye elnéptelenedett birtokait, a század közepén nagyarányú telepítésekbe kezdett. Ennek egyik epizódjaként került sor 1763-1767. között Biri újratelepítésére is. A Kállayak ekkor valószínűleg egy elmagyarosodott román népességet telepítettek át a Szilágyságból, a Szatmár vármegyei porteleki birtokukról. (Ugyanígy telepítették be ebben az időben Kislétát, Újfehértót, Kállósemjént és Napkort is.)

Mint azt a fenti adat is mutatja, Mária Terézia királynő (1740-1780) uralkodása idején, a falut négy év alatt telepítették be a Kállayak. Talán azért nyúlt ilyen hosszúra a folyamat, mert a Portelekről betelepített lakosság kisszámú volt, esetleg egy része a telepítés első időszakában továbbköltözött, vissza- vagy elszökött, ennélfogva nem nyújtott elegendő számú munkáskezet a birtok földjének megmunkálásához, ezért a következő években más településeken lévő birtokaikról is kellett telepeseket hozni a birtokra. Ez azonban egy újabb kérdést vet fel: miért csak a Portelekről érkezőket említik a források? Minden bizonnyal azért, mert a település lakóinak többségét a Szilágyságból érkezők alkották, felekezetileg is ők voltak a dominánsak, ezért a falu lakóiról tudakozódó egykori összeírások kérdéseire joggal válaszolhatták, hogy ők Portelekről jöttek.

Biriben minden valószínűség szerint többségében román nemzetiségűek voltak a betelepítettek. Ezt igazolja a község elöljáróinak 1864. évi vallomása: „Korábban Svábok és Totok végül Oláhok települtek le. Biri község … népessége az Oláh eredetiség jelenleg azomban annyira bemagyarosodott miként a’ fiatalság az Oláh nyelvet nem érti már.” Az öregek viszont románul beszélhettek, ami azt jelenti, hogy a benépesítést követő 101. évben Biri lakói még mindig használták őseik nyelvét. Biri román eredetű lakossága azért tudta nyelvét több mint egy évszázadig megőrizni, mivel nem volt kik közé beolvadniuk (vagy ha volt is, az itt élők – svábok, tótok, esetleg magyarok – hasonultak hozzájuk), mivel ők alkották magát a falu lakosságát, az ő idetelepítésükkel jött létre a tulajdonképpeni mai település, a régi, középkori Byr helyétől két kilométerre, délnyugatra. Az idetelepített emberek azonban egy puszta helyre érkeztek: sem nemesi udvarház, sem templom, sem kocsma, sem malom, de még utca sem volt; a földesúrra és rájuk várt a település arculatának kialakítása.

A Biry család XIV. századi magvaszakadtát követően, szinte folyamatosan a Kállay család birtokolta mind a régi, mind pedig az 1763-tól létrehozott települést. Községünk 1763. évi alapítója Kállay (XIII.) János Péter (1735-1810) volt. A francia enciklopédistákat eredeti nyelven olvasó, igen művelt főúr Tiszáninneni kerületi táblai ülnök, valamint 1770-től Császári és Királyi kamarás volt. 1778. március 13-án Bécsben kapta a „személyre szóló” magyar grófi címet Mária Terézia királynőtől (1740-1780), minek következtében a család „fekete báránya” lett, hiszen a Kállay család „ősnemes” család volt, amelynek tagjai nem fogad(hat)tak el a királytól nemesi címet, különösen nem grófi címet. Kállay gróf azonban utódok nélkül halt meg, ennek következtében a grófi cím sem szállhatott tovább; tehát ő volt az ultimus tituli, azaz az utolsó rangviselő a családban. Kállay (XIII.) János Péter 1758. december 8-án – Kállay György (1721-1783) kállósemjéni magánkápolnájában – fogadott örök hűséget báró muraniczi Horváth Katalinnak (1741-1828), aki férje Biriben bekövetkezett halálát követően Kiskállóban élt haláláig, 1828-ig. Földi hamvaik a nagykállói római katolikus templom oltára alatt lévő családi kriptában nyugszanak. A két Kállay (János Péter és György) nem csak azért tartott szoros köteléket, mert rokonok voltak, hanem azért is, mert feleségeik (Horváth Katalin és Horváth Mária) is igen közeli rokonok lehettek. Emellett volt még egy közös dolog az életükben: Kállay György nevéhez Kállósemjén, míg Kállay János Péter nevéhez Biri benépesítése köthető.

A betelepített Kállay-birtok első lakóinak névsorát „Bÿr hellységének Urbarioma” tabellája (1773) tartalmazza: Theodorus Kis (esküdt), Joannes Keresi, Petrus Marozsán, Alexander Piskoti, Theodor Pap (esküdt), Andreas Fűsűs (főesküdt), Georgius Részegi, Georgius Orosz, Procopius Piskoti, és Daniel Bereczky (Bÿr bírája). Amint az a tabellából kiolvasható, az első hét jobbágy fél-fél telket, míg Georgius Orosz negyed telket birtokolt a faluban, a két utolsó jobbágy – köztük Bÿr bírája – pedig házas zsellér volt. 

- Dr. Gyirán Zoltán jegyző -