Szpari

2021.02.14. 16:36

Hét meccs után újra nyert a Szpari

A nyíregyházi együttes november 1-je óta először szerzett két gólt bajnoki mérkőzésen.

A Nyíregyháza Spartacus a hétmérkőzéses nyeretlenségi sorozata megszakítására készült vasárnap, a sereghajtó DEAC ellen. A nyíregyháziak ennek megfelelően remekül kezdtek, a 3. percben Yasin Hamed balról, az alapvonalról visszapasszolt Gresó Mátyáshoz, aki 5 méterről, Papp Ferenc takarásból a kapuba lőtt, Zöldesi Illés tehetetlen volt. 1–0

A kapusnak volt feladata bőven, a Spartacus sokkal jobban futballozott, mint november óta bármikor. A hazai gárda a 21. percben megduplázta előnyét: Márkus Attila középről, a félpálya közeléből ívelt Hamednek, aki mellel levette a labdát, majd egy pattanás után 14 méterről, kissé balról a kapu bal oldalába bombázott. 2–0

A Szpari az első félidőben további gólokat szerezhetett volna, és a második játékrészben is voltak lehetőségei. A DEAC a mérkőzés vége felé egyre többet birtokolta a labdát, míg a Spartacus többször is jól kontrázott. Hozzá kell tenni, az idő előrehaladtával a pálya állapota miatt egyre kevésbé alakulhatott ki szép játék.

A Nyíregyháza győzelmét semmi nem fenyegette, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Gálhidi György csapata november 8-a után nyert ismét bajnoki meccset.

Labdarúgás: NB II. 24. forduló

Nyíregyháza Spartacus–DEAC 2–0 (2–0)

Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezeti: Berényi (Baghy, Kovács G.).

Nyíregyháza: Fadgyas – Svedjuk, Szokol, Papucsek, Galambos – Paku (Farkas A., 78.), Márkus (Végső, 78.) – Hamed, Gresó, Kalocsai (Starosta, 56.) – Hornyák (Zamostny, 62.). Vezetőedző: Gálhidi György.

DEAC: Zöldesi – Nagy Z., Soltész J., Papp F., Orosz M. – Szabó K. (Székely D., 35.) – Bereczki (Sárosi, a szünetben), Spitzmüller (Nagy K., a szünetben), Sándor II T., Kundrák (Kenderesi, 83.) – Sármány (Sidibe, a szünetben). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Gól: Gresó (3.), Hamed (21.).

Mesterszemmel

Gálhidi György: – Az első félidőben szép támadásokat vezettünk, a játék is jó volt, gólokat is szereztünk. Szünet után kissé beszorultunk, de akkor is nekünk voltak nagyobb helyzeteink, miközben a középpályás védekezésünket is sikerült stabilizálni. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, nagy dicséret jár a csapatnak.

Sándor Tamás: – Nehéz úgy kezdeni a mérkőzést, hogy potya gólt kapunk, rendszert kell váltanunk, felül kell írnunk mindazt, amit egész héten gyakorolunk. Most is ez történt, és korai hátrányunk után már hiába futottunk az eredmény után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában