Nem törődtek vele

A közel múltban egyetlen és egyedül élő bátyám meghalt. Ez már önmagában egy megrázó helyzet, de felháborított az emberek segítőkészségének hiánya is.

Testvérem egy rétközi kis községben élt és a helyben hordták neki az ebédet. Ezt én erőltettem a testvéremre, mert szerettem volna, ha valaki mindennap kapcsolatba kerülne vele legalább egyszer, hogy ha netán valami problémája lenne, akkor tudjon segíteni, legalábbis próbálja meg.

Itt kezdődik a gondatlanságnak, az embertelenségnek a jele.

Egyik héten nem találták a bátyámat, az ételt visszahordták, illetve már ki sem szállították, de semmi rosszra nem gondolván folytatták a mindennapos munkájukat. Nem jelezték, hogy ez az ember nem veszi be az ételesét, és már napok óta nem látták. A szomszédban élőknek is feltűnt, hogy napok óta nem látták a bátyám.

Ők próbálták kideríteni, hogy mi lehet vele, ezért átmentek hozzá.

A kiskapu zárva volt, a nagy kaput kiakasztva bejutottak, de sajnos a bejárati ajtónál tovább már nem kellett menniük. Azt a szagot, azt a látványt, ami fogadta őket, jobb esetben nem kívánnám senkinek. Eddig hittem az emberekben, de most megváltozott a véleményem, ehhez az az egy-két ember – akik úgymond gondozónak (ebédkihordónak) tartják magukat – járultak hozzá. ( Akinek nem inge, ne vegye magára!).

• A legfrissebb megyei hírek

- H. Jánosné, Nyíregyháza -